Hat év óta először csökkentek tavaly a globális műtárgypiaci árak az irányadónak tekintett Mei Moses index szerint: a visszaesés 4,5 százalékos volt. Ez még mindig sokkal jobb eredmény például a részvénypiacokénál, hiszen a Standard & Poor's indexe 37 százalékot zuhant 2008-ban, de a műtárgyszektor ezzel így is keményen landolt a tavaly őszre kiteljesedő válságban, miután az előző öt évben átlag 20 százalékkal emelkedtek az árak. Az elmúlt ötven évben a műtárgypiac felülteljesítette a részvénypiacot - mondta el a Financial Timesnak Michael Moses, az index egyik összeállítója -, az előbbin éves átlagban 9,8 százalékos jövedelmet lehetett elérni, szemben az utóbbi 9,2 százalékával. (A Sotheby's és a Christie's árveréseinek adataira épülő index csak az eladott műtárgyakat veszi figyelembe, a visszamaradásokat nem, a jutalékkal együtt számolt árakat az adott műtárgy előző árával veti egybe.)
A meredek esés ideje a műtárgypiacon a második félévben, különösen az utolsó negyedévben jött el: Moses szerint 2008 első felében csak kicsit mérséklődtek az árak. Az egyes szegmensek nem egyformán teljesítettek: a régi mesterek árai 11 százalékkal, az impresszionistáké 4 százalékkal tudtak nőni tavaly is - az előző évek sztárja, a kortársak szekciója viszont 11 százalékos árcsökkenést szenvedett el.
A buborék gyors kipukkanását tükrözik az Artprice.com adatai is: 2007 egészében és 2008. szeptember 15-ig az egymillió eurónál magasabb becsértékű tételek 80 százaléka elkelt az aukciókon. Tavaly szeptember közepe óta - amikor a Lehman Brothers bedőlése magával rántotta az egész pénzügyi világot - az ilyen tételeknek csak az 55 százaléka talált gazdára. A Mei Moses index viszonylag kicsi tavalyi esése mögött az is áll - magyarázta Moses -, hogy számos mű hosszú idő után került újból piacra. A New York-i iskolához tartozó absztrakt expresszionista Philip Guston egy képét, A koldus örömét például 10,2 millió dollárért adta el a Sotheby's tavaly novemberben - ez a mű utoljára 1,7 millió dollárért cserélt gazdát 1996-ban.
