A BÁV Aukciósház december 16-17-én rendezi idei utolsó árverését. A múlt héten már hírt adtunk az ezüstaukcióról, most a december 16-án tartandó ékszerárveréshez szeretnénk egy kis kedvcsinálót nyújtani.
Összesen 280 tétel kerül majd kalapács alá, ezek együttes kikiáltási ára közel 46 millió forint. A kollekcióban az ékszertörténelem minden jelentős stílusából találnak néhány érdekes darabot az érdeklődők.
Az urak maguk számára leginkább a gyönyörű kézelőgombok és órák között válogathatnak. Utóbbiak közül ilyen például egy Breitling Cadette, 17 köves ankerjáratú stopperes óra, melynek kikiáltási ára 215 ezer forint, valamint egy 17 köves stopperes chronographe Landeron karóra, ennek kikiáltási ára pedig 120 ezer forint.
A hölgyek figyelmébe ezúttal is a minőségi ékszerek legváltozatosabb kínálatát ajánlhatjuk. A legkülönlegesebbek egyike a képen is látható, szitakötőt formáló melltű. A szitakötő szárnyait egymáshoz közel helyezett csillogó gyémántok és rubinkövek díszítik. A XIX. század második felében jöttek divatba a természetből vett motívumokat utánzó ékszerek, de még a szecesszió idején is közkedveltek voltak. A melltű kikiáltási ára 350 ezer forint.
Igazi ritkaságnak számít a 260 ezer forintról induló reprezentatív, art deco stílusú melltű, melyet egy olivinkő díszít. Szintén különleges darab egy nagy csepp formájú topázfüggő, melyet apró briliánsok kereteznek. Ennek a finoman megmunkált alkotásnak 700 ezer forint a kikiáltási ára.
Jelentős érdeklődésre tarthat számot a 2 millió forintról induló nyakék, melynek szintén csepp formájú függőjét egy nagyméretű, olívzöld, 6,85 karátos csiszolt briliáns ékesíti.
Az itt helyhiány miatt fel nem sorolható, de hasonlóan különleges tételek megtekinthetőek az aukciót megelőző kiállításon december 6. és 14. között a BÁV V. ker., Bécsi utca 1-3. szám alatti aukciósházában.
