A műkereskedelmet a megszállottak üzemeltetik, átjárja a romantika, hiszen a kincskereső archetípusa gyerekkori olvasmányainkból ismerős. Vannak, akik felnőttként sem adják fel a reményt, hogy megtalálják a kincset, ha felkészültek és a szerencse is melléjük szegődik - alkalmas terep erre például a Falk Miksa utca vagy az Ecseri piac, de az elinduláshoz ott is ismeretekre van szükség. Az is előadódhat, hogy olyan külföldi vendégünk érkezik, aki meg szeretne ismerkedni a magyar műtárgypiaccal - ilyenkor jól jön egy összefoglaló tájékoztatás. Ezt az igényt is kielégítheti a Szaktudás Kiadó Ház által megjelentetett angol-magyar nyelvű Híres galériák és aukciósházak című könyv; a Gerse László által szerkesztett kötetben nincs benne mindenki, de érződik, hogy sokszínű kínálatot akartak felmutatni. Hat aukciósház fő profilját, valamint elérhetőségét mutatják be, emellett van benne klasszikus és kortárs galéria, festményekkel és műtárgyakkal foglalkozó üzlet is. Nagy erénye a könyvnek, hogy néhány vidéki város galériáiról is olvashatunk benne, köztük Gyulán, Kaposvárott, Nagykanizsán működőkről is.
Amitől a kötet több, mint egy műtárgypiaci Yellow Pages, az az előszó, pontosabban az előszók. Az egyiket Nagyházi Csaba jegyezte, aki a Magyar Műtárgy- és Régiségkereskedők Országos Szövetségének elnökeként üdvözöl minden kezdeményezést. A másik egy hosszabb összefoglaló Martos Gábor szakíró tollából, aki sok epizódot idéz fel, hogy végül összeálljon a kép: nagyjából ott tartunk most, ahol a háború előtt. Idéz az 1927-ben indult Képzőművészet című lap első számából, amely az Ernst akkori aukciójáról tudósítva elmondja, hogy a legnagyobb árat Munkácsy és Breughel érték el, majd levonja a tanulságot: "hozzáértő kezek a mai nehéz viszonyok között is tudnak képeket aránylag jó áron értékesíteni". A tudósítás az Ernst árait összehasonlítja a Christie's londoni áraival és megállapítja: "... az olyan élő angol festők, mint Orpen vagy A.E. John, kik ugyanazt a nívót képviselik, mint a mi mestereink, milyen szép árakat érnek el egy londoni árverésen. Bezzeg nálunk Benczúrnak kell lennie valakinek, hogy 800 milliót adjanak egy képéért - s akkor is Amerikából kell jönnie a vevőnek."
