Elárverezte az Arte Aukciós Iroda Dési Huber Istvánné, született Sugár Stefánia hagyatékát, amelyben nemcsak a férjétől származó tárgyak szerepeltek, hanem testvére, Sugár Andor néhány műve, illetve sógornője, Sugár Kata fotói is. A szeptember 12-i aukció előtt sokan leírták, hogy ez már csak a maradék, hiszen az özvegy már jóval korábban a Szombathelyi Képtárnak ajándékozta mind a Dési Huber, mind a Sugár Andor után maradt jelentős műveket (Napi, 2008. augusztus 11.). El lehet filozofálni azon is, hogy a legjobb szándékkal hogyan árt valaki azzal, ha gyakorlatilag bezár egy teljes életművet egy múzeum falai közé.
Mindez igaz, mégis az Arte-aukciónak volt egy sajátos bája, már csak a papírrégiségek miatt is: a sok-sok levél, brosúra, újságkivágat csomagokba rendezve került kalapács alá. Néhány példa az érdekesebbek közül: az a paksaméta, amely Stefi néni párt- , mozgalmi és népi ülnöki tevékenységének dokumentumait tartalmazta, köztük Rákosi Mátyás, illetve Kádár János levelével, 4 ezer forintról indult és 36 ezres leütési árat ért el. Az úttörővasút megnyitási ünnepségének emlékeit felölelő csomag, Gerő Ernő aláírt levelével és kezeletlen, 00 sorszámú jeggyel, 5 ezer forinton kezdett és 22 ezret ért meg egy gyűjtőnek. Dési Huber posztumusz Kossuth-díjának ára 8 ezerről 44 ezer forintra emelkedett, a művei közül pedig két, egyenként 120 ezer forintról indított olajkép ára emelkedett leginkább: a tájkép 700 ezer forintra, a lányportré 750 ezer forintra. Ezekhez olcsón jutott hozzá a vevőjük, mint ahogy Sugár Andor 1926-27-ben készített milánói rézkarcai is bőven megérték a 13-18 ezer forint közötti leütési áraikat vagy a szénrajza a 30 ezer forintot.
A fotószakértő Kincses Károly által Sugár Katának titulált fotókra volt kereslet, de így se szökött túl magasra az áruk. A művész önarcképe 110 ezer forintért kelt el, egy fiatal fiút ábrázoló portrét 7 ezer forintért kínáltak, végül 75 ezernél fejeződött be érte a licit. A legdrágább fotó szerzője Bortnyik Sándor, címe: Dési Huber sakkozik; a különleges darabért 260 ezer forintot fizettek.
