BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Dési Huberné hagyatéka az Arte aukcióján

2008. augusztus 10. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rendhagyó aukcióval kezdi az őszi szezont szeptember 12-én az Arte Galéria: Dési Huber Istvánné hagyatékát árverezik el. Képek, papírrégiségek, fotók és bútorok kerülnek kalapács alá - ez a száraz összefoglaló, ám az anyag maga izgalmas kortörténeti dokumentum.
Dési Hubernét úgy érte a felszabadulás a háború után, hogy szinte csak halottai voltak, nemcsak férje, hanem testvére, Sugár Andor és sógornője, a neves fotós Sugár Kata emlékét is őriznie kellett. Feltette az egész életét arra, hogy ezt a három életművet tisztességgel gondozza, mindemellett a háború után, 47 évesen elvégezte a tanárképző főiskolát és a gyerekgondozásban dolgozott, elkötelezett baloldaliként. Mindent eltett, beleértve a család iratait, levelezéseket, újságcikkeket, pártéletének emlékeit, lakásában pedig gyakran fogadott érdeklődőket - szocialista brigádokat, szakdolgozó művészettörténészeket, filmeseket -, lelkesen járt iskolákba előadásokat tartani, Dési Huber úttörőcsapatok avatóünnepségeire. Ezek emlékei, a naptárak, a naplók, a meghívók most tételekbe rendezve ugyancsak megvásárolhatóak.
Maga Dési Huber nemcsak festett, hanem művészeti író is volt, művei, kiállításainak katalógusai is szerepelnek az anyagban, olyan érdekességek mellett, mint például az 1958-as posztumusz Kossuth-díja (kikiáltási ára 8 ezer forint). Műalkotásai a hagyaték kisebb részét teszik ki, mivel felesége azt tartotta fontosnak, hogy múzeumba kerüljenek, így végrendeletileg a Szombathelyi Képtárra hagyta őket, s oda kerültek Sugár Andor művei is. Ez a gesztus ugyanakkor megakadályozta, hogy a Dési Huber-életmű a piacon is megtalálja a helyét, prózaian szólva "beárazódjon", s ugyanez a helyzet Sugár Andor és Sugár Kata műveivel is (utóbbi képeit Désiné a fotómúzeumnak adományozta). A jelentős darabok mindhármuk esetében múzeumokba vagy olyan magántulajdonosokhoz kerültek, akik egyelőre nem kívánják eladni; aki a harmincas években vásárolt tőlük, az nyilván tudta, hogy jó művészek, alkotásaikat most már a harmadik generáció tulajdonolja, nincs miért eladniuk.
Sugár Kata esetében egy friss árat tudunk: a 2007. novemberi Kieselbach-fotóaukción 300 ezer forintért kelt el egy fénykép tőle, 130 ezres kikiáltás után; most az Arténál 30-40 ezer forintról indulnak képei. Dési Huber és Sugár Andor rézkarcainak ára 20-50 ezer forint körül szokott alakulni, a nagyméretű rajzoké pedig 150 ezer forint körül - ha egyáltalán felbukkannak -, a mostani árverésen a jellemző kikiáltási ár 15-22 ezer forint. Tudatos az aláárazás, mivel ez hagyatéki árverés, ahol a tulajdonos mindent el akar adni; az Arte készített "hagyatéki árverés" bélyegzőt is, amellyel mindent lepecsételtek és útjára bocsátják az anyagot - megvan az esély arra, hogy leginkább kereskedők, viszonteladók érdeklődését keltik fel.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet