Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A korábbi évek tapasztalatai alapján jó ötletnek tűnt megnézni, hogy a hozzánk látogató külföldiek mennyire érdeklődnek a magyar műkincspiac kínálata iránt - nem azok, akik itt élve elkezdtek magyar művészetet gyűjteni, vagy akik kint élnek, de kötődnek hozzánk vagy speciális érdeklődési körüknek köszönhetően figyelik a magyar aukciós kínálatot is, hanem a turisták, akik elvetődnek a Falk Miksa utca tájékára. A lapunk által megkérdezett régiségboltosok és galeristák válasza elég kategorikus volt: nyáron senki sem vásárol, a legtöbben be is zárnak hosszabb-rövidebb időre.
A műkereskedelmi szezon olyan intenzív munkával jár - a hétvégék is aukciókkal vagy kiállításokkal telnek -, hogy szükség is van a leállásra, a "minőségi turista" pedig egyébként se nyáron jön, hanem ősszel. A "bebóklászás" amúgy sem jellemző, az internet annyira megváltoztatta a szokásokat, hogy a korábbi magatartásformák szinte teljesen eltűntek. A világhálón böngészve nemcsak az aukciós kínálatokat lehet áttekinteni, hanem pontos képet lehet alkotni az egyes galériák profiljáról, a Vaterán és a hozzá hasonló portálokon pedig arról is, milyen típusú tárgyak lelhetőek fel az országban, sőt céltudatosan is lehet keresni egy-egy darabot.
Nemrégiben azért némelyik utazási iroda szervezett barangolásokat és tárlatvezetés-szerű galérialátogatásokat a budapesti műkereskedelmi negyedbe, elsősorban amerikai és francia turistacsoportoknak, de ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nemcsak azért, mert behatároltak a lehetőségek - egy turista nem fog megvenni egy szekrényt vagy egy tabernákulumot, még akkor sem, ha tetszik neki -, hanem mert nem igazán érdekelte őket ez a program. A franciák úgy érezték, nekik is van otthon éppen elég régiségük, emellett, mondjuk így, némi kultúrsovinizmussal néztek körül - mondták el a Napinak műkereskedők. Az amerikaiak körbejárták az utcát, de a tárlatvezetéseket kicsit unták - igaz, volt olyan régiségboltos, aki elmesélte, hogy pár éve nagy számban el tudott adni nekik herendi porcelánrózsákat - asztaldísznek vették, díszvacsorákhoz. Az üvegáru sokakat vonz, nálunk is lehetne venni Daum Nancy és Gallé tárgyakat, ám ezek kényesek, összetörhetnek a repülőúton. Az őszi vendégek vagy a konferenciaturisták kicsit más megítélés alá esnek, de esetükben is igaz az internet térhódítása, és ha hirtelen felindulásból vesznek is valamit, akkor az többnyire egy tetszetős, viszonylag kis méretű akvarellkép, ajándékba az asszonynak. Előfordul az is, hogy a vadászati idényre érkező olaszok vásárolnak egy Edvi Illés Aladár által szívesen festett "tehenes" képet vagy valamilyen vadászjelenetet ábrázoló vásznat. A néprajzi tárgyakat inkább a magyarországi gyűjtők veszik, vagy olyanok, akik a történelmi Magyarország területén élnek: egyre több tőkeerős román állampolgárságú vásárlója van ennek a területnek, de ők is inkább az interneten válogatnak és aukción veszik meg a kiválasztott darabot.
Az Ecseri piac még lehetséges úti célpont a külföldieknek; akiket érdekelnek a régiségek, szívesen ki is látogatnak, de nincs olyan speciális tárgytípus, amelyet sokan keresnek. Mindenki olyan szuvenírt visz, ami személyes ízlésének megfelelő, inkább a hangulat érdekli őket. Az egyik piaci árus elmesélte, hogy ő egy svájci kereskedővel szokott árut cserélni, mostanában például üvegeket ad, a svájci pedig régiesnek tűnő, de ma készülő csontnyelű nagyítókat küld cserébe. Ezeket a nagyítókat jobbára külföldiek vették meg tőle, rendelt is belőle egy nagyobb adagot.
A régi képkereteket viszont kifejezetten a külföldiek keresik az Ecserin, mert itt olcsóbban juthatnak hozzájuk. Ezen a területen még lehet kincseket találni, mert ez a piac még nincs "kifinomodva", egyik magyar műkereskedő sem szakosodott rá, s külföldön talán fontosabb a korhű, értékes keret, mint nálunk.
