Három nap alatt mintegy 700 tárgyat árvereztek el a Polgár Galéria tavaszi aukcióján, majd a negyedik napon, a szokásos Idő Urai alkalmával 290 órára lehetett licitálni. A legértékesebb festmény Lotz Károly műve, a Diana vadkanvadászata lett, ez kikiáltási árán, 8 millió forintért cserélt gazdát. Vaszary János halászhajója 3,2 millióért kelt el, Szász Endre Dantéjáért 2,6 millió forintot, Merengő férfi pohárral című képéért 1,5 millió forintot adtak.
Több rajz és grafikai munka is szerepelt a kínálatban, köztük néhány Munkácsy Mihálytól, ezek leütési ára 100 és 400 ezer forint között alakult (nem kelt viszont el sem a Golgotához, sem A baba látogatóihoz készített vázlat, utóbbiért 400 ezer forintot kértek). Zichy Mihály rajzainak leütési ára egyenként 130-130 ezer forint lett, Scheiber Hugó két férfiportréjáé 280, illetve 380 ezer. A gazdag szoboranyagból Borsos Miklóstól a Művész és modellje 400 ezer forinton állt meg, csakúgy, mint Kerényi Jenő art deco táncosnője. Kisfaludi Strobl Zsigmond Pásztorlánykája néhány licitlépcső után 600 ezernél állapodott meg.
A Zsolnay-tárgyak között most nem volt különlegesség, a rákos tál 440 ezer forintos kikiáltási árán ment, a gyárból származó eredeti dekortervekért sem volt akkora a harc, mint az előző aukción: akadt olyan is, amelyikre nem licitált senki, a többi ára pedig 42 és 180 ezer között mozgott.
A műtárgynap egyik fő darabja, egy 1825-ben készült ezüst ortodox monstranca 950 ezres kikiáltási árán kelt el. Mint az ezüstöknél általában, nagy harc folyt néhány kisebb értékű darabért: egy névjegytartó tálca árát például 12 ezerről 115 ezerre tornázták fel, a bécsi szecessziós cigarettaszelence 28 ezres kezdő ára 150 ezerre nőtt, az ezüst színházi táskáért 75 ezer, a fekete zománcos londoni Dunhill névjegytárcáért 70 ezer forintot fizettek.
Az óraárverésen a 2000-es Patek Philippe Perpetual Calendar arany férfikarórára nem akadt vevő 5,2 millióért, de a 4,6 milliós 2006-os Patek Philippe Gondolo Calendario elkelt 4,6 millióért. A régiek közül az 1900-as digitális IWC zsebóra ára 340 ezer forint lett, az 1775 körüli, cári sasos díszítésű orosz hagymaóra pedig 480 ezer forint. A szovjet karóragyűjtemény darabjai kikiáltási áruk környékén cseréltek gazdát, 8 és 60 ezer forint közötti összegekért.
