BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kiállítási sztárok a húzónevek

2008. április 27. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A festményszekcióban erősít a BÁV
A BÁV Aukciósház május 6-8. közötti tavaszi művészeti aukciójára 175 millió forint összértékű anyag gyűlt össze, ezen belül 102 millió forint összesített kikiáltási árral szerepel a 201 tételt kitevő festménykínálat - összhangban a ház stratégiai céljaival, amelyek között az is szerepel, hogy be akarják hozni lemaradásukat ezen a területen.
Ennek szellemében a festményanyagban van néhány jelentős alkotás is, az egyik sztárdarab Vaszary János Nő enteriőrben című festménye 18 millió forintos kikiáltási áron, amely a művész 1909-es enteriőrsorozatába illeszkedik (az aukción még egy tájképére is lehet licitálni, 3,6 millió forinttól). A Vaszaryhoz hasonlóan nemrég - a Magyar Nemzeti Galéria tárlata jóvoltából - ismét reflektorfénybe került Zichy Mihálytól egy védett akvarellt kínálnak. A 3,2 millió forinton induló Birkamosás az akkor már külföldön élő festő rövid, 1880-as tartózkodása alatt Magyarországon készült. Lotz Károly Szerelmesek című kisméretű olajképe 1,6 millió, Perlrott Csaba Vilmos 1905-ben Nagybányán festett férfiaktja 2,8 millió forintról indul. Szintén Nagybányán született Jándi Dávid Almaszedőkje, ennek kezdő ára 750 ezer forint. Az erőteljesebb képek között van még egy Szőnyi által festett 1926-os zebegényi tájkép 2,2 millióért, egy Kádár Béla-lányportré 1,8 millióért és egy Hincz Gyula kettős portré a művészről és feleségéről 1,4 millió forintért.
A 314 tételből álló ékszeranyag összesített kikiáltási ára több mint 33 millió forint, gyűjtői darab benne a svájci, nyitódásnál peremfelhúzással működő 18 karátos arany függőóra (kikiáltási ára 200 ezer forint) és egy korai digitális zsebóra (180 ezer forint). Az ékszerek közül kitűnik az 550 ezer forinton kezdő, 2,8 karátos fekete briliánssal díszített fehérarany nyakék, a 850 ezer forintról induló, XIX. század végi ékszerből alakított, összesen 13 karátnyi briliánst tartalmazó arany-ezüst melltű, de van egy egymilliós női szolitergyűrű is, egyetlen régi csiszolású, 1,7 karátos briliánssal.
A műtárgyak közt van egy tűzaranyozott ezüst nürnbergi reneszánsz serleg 1,2 milliós kikiáltási áron, augsburgi XVII. századi barokk cibórium 750 ezer forintért és egy ugyancsak augsburgi barokk kagylós serleg 2,2 millióért (mindegyik mestere nevével jelzett darab). Az aukción több Zsolnay-tárgyra is lehet licitálni, néhány százezer forinttól milliós nagyságrendig terjedő kezdő árakkal, kiemelkedik közülük Darilek Henrik majmos virágtartója 1,8 millió forintos kikiáltási árral.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet