BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Marseille-i ékszerszekrény a Villás Galériánál

Közel 33 millió forintos összesített kikiáltási árral 211 tételt indít a Villás Galéria december 14-i árverésén Debrecenben. Az aukciós gyűjtemény gerincét a XIX. és XX. századi festők alkotásai képezik, mert a tapasztalat az, hogy a vevők ezek iránt tanúsítják a legnagyobb érdeklődést - tudtuk meg Villás Jánosnétól, a galéria egyik tulajdonosától.

2001. december 9. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Villás Galéria utolsó nagy árverésére szeptemberben került sor, amikor is - az aukciós ház történetében szokásosnak mondható módon - minden tétel gazdára talált, miközben az összesített kikiáltási ár megduplázódott. Az is szokásosnak mondható, hogy az árverésen védett műtárgyak is szerepelnek: december 14-én kalapács alá kerül Ligeti Antal Tiszai táj című festménye 1 millió 800 ezer forintos kikiáltási áron, és licitálhatnak a résztvevők Nyilasy Sándor Vasárnap délután című védett alkotására is, amelynek induló ára 190 ezer forint lesz.
A 116 festményből álló gyűjteményben jelen vannak a XIX. és XX. századi magyar festészet olyan nagy alakjai, mint Ligeti Antal, ifjabb Markó Károly, Kelety Gusztáv, Telepy Károly, Brodszky Sándor, Lotz Károly, Újházy Ferenc, Deák-Ébner Lajos, Csók István, Glatz Oszkár, Koszta József, Mednyánszky László, Kádár Béla és Márffy Ödön. Hagyományosan nagy érdeklődés várható a nagybányai festők alkotásai iránt: különösen Ziffer Sándor és Maticska Jenő képei esetében számítanak az árverés szervezői jelentős licitemelkedésre. A debreceni árveréseken mindig nagy érdeklődés mutatkozik a város szülöttének, Holló Lászlónak az alkotásai iránt, ezért természetesen a december 14-i aukción is több képe kerül kikiáltásra.
A Villás árverésein az átlagosnál nagyobb érdeklődés mutatkozik az ezüsttárgyak iránt, ezért a műtárgykínálat gerincét az idén is ezek a darabok képezik. Külön említést érdemel egy 1749-ből való ékszerszekrény, amely Marseille-ben készült. A 95 tételből álló műtárgykollekcióban szép számmal találhatók Zsolnay-kerámiák is, amelyek iránt a karácsony közeledtével szintén komoly érdeklődés várható.
Dombi Margit

Economx
Economx

Ez is érdekelhet