Másodszor is összetűzött Obama és McCain az elnökjelöltek vitájában, a két politikus ezúttal elsősorban a gazdasági válság okairól vitázott, majd megoldási javaslataikat vázolták fel.
A republikánus McCain és a demokrata Barack Obama ez alkalommal nem Tom Brokaw, az NBC sztárműsorvezetőjének, hanem a Tennessee állambeli Nashville egyetemén megjelent, előre kiválogatott, bizonytalan szavazónak mondott közönség kérdéseire válaszolt. A tömeg elsősorban gazdasági és egészségbiztosítási témákról kérdezte a két politikust.
Az előző vitához képest most McCainnek volt több veszítenivalója, az arizoniai szenátort ugyanis gyakran kritizálják amiatt, hogy nem elég jártas a gazdasági témákban, ráadásul a legutóbbi közvélemény-kutatások is egyértelműen Obama előnyét jelzik. McCain a vitában olyan program bevezetését sürgette, melynek értelmében a pénzügyi nehézségekkel küzdő lakástulajdonosok jelzáloghiteleit az államnak át kellene vállalnia, és új, biztonságos hitelekkel kellene helyettesítenie azokat.
Ez a kampány a republikánusok számításai szerint mintegy 300 milliárd dollárba kerülne.Obama ugyanakkor a középosztálybeliek megsegítését szorgalmazta: a demokrata elnökjelölt az adócsökkentésben látja a legnagyobb lehetőséget. Ám míg McCain általános adócsökkentést hirdetett meg, Obama csak az alsó 95 százaléknál, évi 250 ezer dolláros jövedelemig segítené ily módon a lakosságot.
McCain így rögtön a magas adók védelmezőjeként állította be riválisát, aki ezzel szemben a gazdagok segítőjeként és a szegények elnyomójaként láttatja republikánus ellenfelét.Az egészségbiztosítást érintő kérdésekre válaszolva kiderült, a republikánus jelölt Obamával ellentétben nem támogatja az általános egészségbiztosítás bevezetését (jelenleg 47 millió amerikainak nincs biztosítása).
Az energiabiztonság témájában viszont egyetértés mutatkozott a két politikus közt, ugyanis mindketten az USA energiafüggőségének felszámolását szorgalmazzák. McCain szerint az atomenergia lehet a globális felmelegedés elleni harc egyik fő eszköze, Obama viszont csak az energiaellátást biztosító szélesebb skála egyik elemének tekinti azt.
McCain általában is nyitottnak mutatkozott az éghajlatváltozás hatásainak csökkentésére, az alternatív energiafelhasználás, a napelemek, a hibridautók mellett foglalt állást. A hatás egészen addig tartott, amíg Obama meg nem jegyezte: McCain a szenátusban huszonháromszor szavazott a témával szemben.
A közvetlenül a vita után a CBS és a CNN által végzett közvélemény-kutatások szerint, ezt a csatát Obama nyerte. A harmadik, egyben utolsó összecsapásra október 15-én kerül sor.
