Vannak annyira gazdag emberek is a földön, akiket már nem elégít ki, ha magánrepülőgépük, helikopterük, illetve 150 méter hosszú jachtjuk is van. Ennél többre vágynak, s ezt el is érhetik, hiszen ma már magán-tengeralattjárót is vehetnek. Állítólag James Cameron filmrendező, Paul Allen, a Microsoft társalapítója és Roman Abramovics orosz olajmágnás rendelkezik ilyen játékszerrel.
Bruce Jones, az U.S. Submarines nevű, luxus-tengeralattjárókat gyártó cég elnöke annyit elárult a CNNMoney riporterének, hogy ügyfelei irdatlanul gazdag emberek, akik azonban egyelőre egytől egyig azt kérték, hogy kezeljék diszkréten a kilétüket. Mint mondja 1993 óta ad el magánfelhasználóknak tengeralattjárókat, ám az érdeklődés az utóbbi időben nőtt meg, miután elterjedtek a társasutazások részeként kínált tenger alatti túrák, s ennek nyomán sokan úgy érezték, hogy inkább maguk néznének szét a tenger felszíne alatti világban, ahogy kedvük tartja. Vannak vevők, akik csak egy újabb szórakozásra vágynak, de vannak olyanok is, akik igazi rajongói a víz alatti élővilágnak, s e szenvedélyük kiéléséhez keresnek megfelelő eszközt. A szükséges tengeralattjáró-személyzet akár a gyártótól is bérelhető.
Egy kisebb cég, a Hawkes Ocean Technology kétszemélyes búvárhajókra specializálódott, amelyek 4-8 csomóval haladnak. Pillanatnyilag már 1 millió dollárért megvásárolhatók. Ezek inkább a búvárkodás speciális eszközei, kiválóak bálnabámulásra és hajóroncsszemlézésre.
A U.S. Submarines ennél komolyabb járműveket is épít: van a termékpalettáján kétszemélyes hajó is, ami bepakolható egy nagy felszíni jachtba kisebb kirándulások céljára, ám sokkal izgalmasabbnak tűnik 25 millió dollárba kerülő, Settle 1000 nevű tengeralattjárója. Ez egy kétfedélzetes, ötszobás járgány, amely akár 20 napig is a felszín alatt tartózkodhat. A cég zászlóshajója ugyanakkor a Phoenix 1000-es, amelynek belső tere 5000 négyzetméteres, öt fedélzeten lehet benne járkálni és 300 méter mélyre is le lehet vele merülni. A megrendelő jacuzzit, fürdőszobákat, meg minden más luxust kérhet hajójába. Akár lézer vezérlésű cápapuska is felszereltethető a tengeralattjáró külsejére.
Egy ekkora hajót 3,5 év alatt építenek meg és 80 millió dollárba kerül. A cégvezető nem árulja el, hogy hány darabra van éppen megrendelése...
