Ezrek maradhatnak végül karácsonyi ajándék nélkül Nagy-Britanniában, miután karácsony másnapján lehúzta a redőnyt a brit Olan Mills Photography fényképészlánc. A családi fotókra szakosodott, a szigetországban mindeddig 34 stúdiót működtető hálózat a bejelentéssel egy időben azt is közölte, hogy az ajándékutalványai már nem érvényesek, a kifizetett fotókat azonban január végéig kiküldik postán az ügyfeleknek. Akik már előre befizettek egy stúdióbeli fotózásra, legfeljebb abban reménykedhetnek, hogy a hamarosan kinevezendő csődgondnok valamit megment majd nekik ebből.
A csecsemőápolási cikkekre, babaruhákra szakosodott Mothercare-üzletekben is működő Olan Mills népszerű termékei a különböző családi ajándékalbumok, illetve fényképdobozok 50-től 130 fontig terjedő árakon; aki egy utóbbira fizet be, akár ajándékutalvány formájában, annak csemetéit - vagy a megajándékozottéit - egy év alatt három ülésben lefotózzák, hogy megörökítsék fejlődésüket. Karácsonykor különösen kapósak voltak eddig a közvetlenül az ünnep utáni napokra időzített családi fényképezkedések valamelyik Olan Mills-stúdióban - most akadt, akinek 300 fontja bánta, hogy nem készpénzben adta oda szeretteinek az erre szánt összeget.
Az 1981-ben alapított társaság valamikor száz stúdiót is működtetett a szigetországban és két évvel ezelőtt egyszer már összeomlott - ugyancsak pont a karácsonyi időszakban -, de akkor a menedzsment még kivásárolta az alapító Olan Millst és feleségét. Olan Mills-hálózat egyébként az USA-ban is működik, de külön társaságként, s egyelőre úgy tudni, az ottani több mint 125 stúdiót nem érinti a nagy-britanniai bukás.
