A pénzügyi válság következtében kénytelen elhalasztani ötszemélyes akkumulátoros modelljének piacra dobását az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla Motors. Emellett meneszti vezérigazgatóját, bezárja két irodáját és - egyelőre meghatározatlan mértékű - létszámleépítést is tervez, miután a hitelválság következében rendkívül megdrágult a projektek finanszírozása. A februárban bemutatott kétüléses sportautóval, a Roadsterrel debütáló kaliforniai székhelyű vállalatnak új autójához, a 60 ezer dollárt kóstáló S Modellhez a meglévő 140 millió dollár mellett további 100 milliós forrásra lenne szüksége, ezt a mostani pénzpiaci válság közepette a cégvezetés nem látja kivitelezhetőnek. Emiatt legalább 2011-ig elhalasztják az új típus gyártását. A Tesla fő céljának tekinti, hogy a szükséges forrásokat 6-9 hónapon belül biztosítsa, ezért most a nyereséget hozó két üzletágára fokuszál. Ennek megfelelően továbbra sem állítja le a 109 ezer dolláros Roadster gyártását, sőt évi 1800 darabra kívánja növelni a kibocsátás mértékét - jelentette be Elon Musk, az új vezérigazgató.
A cég a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, ám ma már több tucat versenytársa van a piacon, köztük a General Motors, a Nissan vagy a kevésbé ismert BYD kínai autógyártó. Az elmúlt öt évben olyan hírességeket állított maga mellé, mint George Clooney, Arnold Schwarzenegger vagy a Google alapítói.
