BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Forrásoktól esnek el az egyetemek az USA-ban

2008. október 2. csütörtök, 23:00

A pénzügyi válság következményei még szerteágazóbbak, mint eddig gondolták, sok más intézmény mellett az amerikai felsőoktatást is elérte a baj. A Wachovia Corp. a héten kénytelen volt eladni banki üzletágát a Citigroupnak, egyúttal korlátozta közel ezer amerikai egyetem 9,3 milliárd dolláros korábbi támogatását. A források pótlása óriási terhet jelent az intézmények számára, a hallgatók anyagi kötelezettségét illetően pedig előre nem látható következményekkel járhat. A pénzt több mint harmincöt éve egy rövid lejáratú befektetési alapban tartották, amelyet egy connecticuti nonprofit szervezet, a Commonfund menedzsel, a Wachovia pedig mind ez idáig vagyonkezelőként segédkezett. A bank hétfőn jelentette be, hogy lemond erről a pozíciójáról, az egyetemek által elérhető pénzt pedig az eddigi összeg tíz százalékára korlátozza. A Commonfund kedden - a kedélyeket csillapítandó - állami kötvények és egyéb eszközök értékesítésével 26 százalékosra növelte likviditását. Ennek ellenére a Wachovia bejelentése pánikot keltett a felsőoktatási intézményekben, amelyekben a pénzügyi helyzetet vezetők százai ellenőrizték, egy esetleges csődtől tartva. A helyzet nem tűnik kilátástalannak: az értékpapírok közel 60 százaléka december 31-én jár le, a befektetők ezután szabadon rendelkezhetnek azok jövőjéről. A Commofund is nyugalomra int, mondván: a kötvények a pénzügyi válság ellenére is folyamatosan kamatoztak.

Szerencsi Ágnes
Szerencsi Ágnes

Ez is érdekelhet