Mintegy 3500 dolgozójától kénytelen megválni 2011-ig a világ legnagyobb festékgyártója, a holland Akzo Nobel. A lépés a vállalat szerint mintegy 100 millió euró költségcsökkentést tesz lehetővé, ami hozzájárul ahhoz, hogy a pénzpiacok bizonytalansága közepette teljesíteni tudják 1,8 milliárd euróra rúgó hiteltörlesztési kötelezettségüket. A vállalat emellett felfüggeszti részvény-visszavásárlási programjának fennmaradó, 1,6 milliárdos részét is. Az Akzo Nobel tavaly március elején 11 milliárd euróért eladta Organon BioSciences gyógyszerrészlegét az amerikai Schering-Plough gyógyszergyárnak, hogy finanszírozni tudja a brit Imperial Chemical Industries Plc (ICI) vegyipari csoport idén januárban végrehajtott 15,9 milliárd dolláros felvásárlását. A cég az akvizíció nyomán lett a világ legnagyobb festékgyártója olyan vezető márkákkal, mint a Dulux, Sikkens és a Flexa. Az energia- és nyersanyagárak drágulása és a piacok gyengülése azonban a céget is érzékenyen érintette: profitja a második negyedévben 27 százalékkal, 165 millió euróra csökkent, és a hitelválság miatt növekedést csak a feltörekvő piacokon - a kínai és a moszkvai vállalatuknál - remélnek. Az Akzo Nobel 1990 óta Magyarországon is jelen van: a mintegy 380 főt foglalkoztató Akzo Nobel Coating Zrt. holland-svéd tulajdonú részvénytársaság székhelye Tiszaújváros.
