Az utolsó pillanatban megmenekülhet a csődtől az Alitalia - legalábbis ez rajzolódott ki tegnap délutánra, miután a négy nagy olasz szakszervezeti szövetség képviselői aláírták a megállapodást, hogy elfogadják a CAI feltételeit; a független pilóta-szakszervezetek lapzártánkig még csatlakoztak hozzájuk. Az olasz üzletemberekből összeállt befektetői csoport egyszer már visszavonta egymilliárd eurós ajánlatát, amellyel megmentenék a napi kétmillió eurós veszteséggel működő nemzeti légitársaságot, miután az ottani szakszervezetek többsége nem fogadta el a jövedelmek megnyirbálásával és mintegy 15 százalékos létszámleépítéssel járó javaslatcsomagot. Ez lényegében a 49,9 százalékban állami Alitalia halálos ítéletét jelentette, hiszen a külföldi partnereket már rég elriasztották a politikai játszmáktól sem mentes munkavállalói tiltakozások. Az elmúlt napok sűrű tárgyalásai nyomán végül a Silvio Berlusconi bizalmi emberének számító, már sok konfliktust megoldó Gianni Letta államtitkárnak sikerült elérnie, hogy a CAI újra asztalhoz üljön a szakszervezetekkel, sőt némi engedményeket is tegyen. Az olasz polgári légügyi hatóság (ENAC) tegnapig adott határidőt a csődbiztosnak, Augusto Fantozzinak, hogy prezentálja a légitársaság megmentését szolgáló tervezetet, különben felfüggesztik a működési engedélyét; délután az ENAC elnöke már közölte, hogy erre nem kerül sor. Időközben a főleg az Alitalia leszállási jogaira ácsingózó külföldi partnerek is jelezték érdeklődésüket; szakmai források szerint a korábban visszalépett Air France-KLM kész lenne beszállni 10-20 százalék erejéig, de kerülgeti az olasz légitársaságot a Lufthansa is.
