A várakozásokat felülmúló eredményeket jelentett az idei második negyedévre Európa legnagyobb autógyártója, a német Volkswagen AG (VW) és egyúttal bejelentette, hogy már ez év végére eléri a 2008-ra kitűzött profitcélt, azaz az 5,1 milliárd eurós adózás előtti nyereséget. Az üzemi nyereség a második negyedévben 1,74 milliárd euró volt, noha az elemzők csak 1,47 milliárdra számítottak, a nettó profit pedig 42 százalékkal emelkedett. Idén várhatóan 6 millió autót értékesítenek a VW-csoporthoz tartozó márkákból, ami rekordnak számít a társaság történetében. Az eredmények javulása a költségcsökkentési programnak köszönhető, amelyet még a VW-t a múlt év végéig vezető Bernd Pischetsrieder indított el. Ennek keretében a VW márkákat gyártó németországi üzemekben 20 százalékkal csökkentették az alkalmazottak számát, és a megmaradt dolgozók képviselőivel megállapodtak abban, hogy a heti munkaidőt 4,2 órával emelik, anélkül, hogy feljebb vinnék a béreket. A társaság tavaly eladta néhány olyan üzletágát, amelyek nem tartoztak szorosan az autógyártáshoz, köztük az Europcar autókölcsönzőt. Ezzel egyidejűleg ugyanakkor el kellett számolni 906 millió euró egyszeri kiadást a leépítések költségei miatt. A tavalyi harmadik negyedévben az átszervezések miatt még csökkent az autógyártó profitja, de a negyedikben, illetve az idei első három hónapban nőtt a nyereség.
A profit növekedése emellett az új Audi- és Skoda-modellek iránti jelentős keresletnek köszönhető, de a javulásból a csoport valamennyi márkája kivette a részét. A Volkswagen márka folytatta a tavalyi átalakítások után megkezdett menetelését, az Audi üzemi eredménye 62, a cseh Skodáé 20 százalékkal nőtt, de még a csoport betegeskedő tagja, a spanyol Seat is némi nyereséget mutatott ki az elmúlt negyedévben. Az eredmények bejelentése nyomán pénteken több mint 3 százalékot erősödtek a VW-papírok. A részvény árfolyama az elmúlt 12 hónapban több mint kétszeresére nőtt, miközben az EuroStoxx Autos szektorindex csak 62 százalékkal ment feljebb.
