A CVC Capital Partners Ltd., Európa második legnagyobb magán-tőketársasága 1,1 milliárd dollárért – hitelátvállalással együtt mintegy 1,7 milliárdért – felvásárolja a bőröndöket és táskákat gyártó amerikai Samsonite Corp.-ot – jelentette be a Samsonite. Az eladók szintén tőketársaságok. A részvényenként 1,49 dolláros vételár 12 százalékkal haladja meg a Samsonite július 3-ai részvényárfolyamát. A 97 éves társaság mostani vevője az ötödik tulajdonosa az elmúlt 21 évben. Az értékesítés hírére több mint 8 százalékkal ugrott meg a cég részvényárfolyama.
Az utóbbi években nem ment jól a Samsonite-nak, amelynek alapítója, Jesse Shwayder először 1941-ben kezdte használni a Samsonite márkanevet, amivel a bibliai Sámson erejére utalt, jelezvén: ez az erő a cég akkori fakeretes táskáit is jellemzi. Az elmúlt négy évből kettőben veszteséges volt – a 2007. január 31-ével végződött 12 hónapban 6,84 millió dollár volt a hiány, 1,07 milliárdos forgalom mellett. Az éves forgalom alig változott 1998 és 2004 között. A társaság tavaly 83,9 millió kézipoggyászt adott el az USA-ban, ami 16 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, és majdnem annyi, mint amennyit 2002-ben értékesítettek.
