A német Volkswagen-csoport prémium márkája, az Audi 88 800 autót adott el júniusban, 11 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. 2007 első félévében 9,8 százalékkal, 509 ezerre nőtt a forgalom, ami rekord a társaság történetében. Ennek alapján a cégvezetés biztosra veszi, hogy az év végére teljesítik az 1 millió darabos értékesítési tervet, annak ellenére, hogy a második félév rendszeresen gyengébben alakul az elsőnél, illetve hogy modellváltások előtt állnak.
Az Audi bővíteni tudta eladásait a telített nyugat-európai és észak-amerikai piacon is. Németországban 7,9 százalékkal minden idők legmagasabb piaci részesedését érték el az első félévben, Nagy-Britanniában pedig több mint 19 százalékkal, 55 557 fölé nőttek az eladások. Az Egyesült Államokban 45 711 új Audi talált gazdára januártól júniusig, ami 13 százalékos növekedés egy év alatt. Ezen a piacon júniusban ugyan 3,1 százalékkal csökkent a forgalom, de a megújult TT-ből például az előd modellnél csaknem ötször többet, ötszáz darabot adtak el, a Q7 prémium SUV értékesítése pedig 26,7 százalékkal nőtt.
Kínában szintén értékesítési rekord született: 2007 első hat hónapjában több mint 49 267 Audi kelt el – ez 27 százalékos növekedés egy év alatt –, amelyek közül 45 571-et a cég helyi üzemében gyártottak. „Kína immáron a második legnagyobb tengerentúli piacunk és ideális helyszín arra, hogy az Audi második hazai piaca legyen” – jellemezte a helyzetet Ralph Weyler, a cég igazgatóságának értékesítésért és marketingért felelős tagja.
