BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Szárnyal a British Airways

2006. február 5. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Európa harmadik legnagyobb légitársasága, a British Airways csaknem harmadával, 29 százalékkal, 175 millió fontra (310,5 millió dollár) növelte üzemi nyereségét decemberben zárult harmadik üzleti negyedévében, miközben az árbevétel 9 százalékkal, 2,13 milliárd fontra emelkedett. A várakozásokat meghaladó eredmény a népszerűnek bizonyult új indiai és sanghaji járatoknak és az első osztályon utazók száma növekedésének köszönhető. Willie Walsh vezérigazgató szerint a folyó üzleti évben mintegy 8 százalékos árbevétel-emelkedés várható a korábban prognosztizált 6-7 százalék helyett. Azt is elmondta, hogy nem áll szándékukban tovább emelni az üzemanyag-pótdíjat, amit 2004 májusa óta hatszor vittek feljebb, bár a tavalyi év végi üzemanyagköltségek 28,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét. A BA tárgyalásokat folytat a vezető repülőgépgyártókkal, de egyelőre nem tervezi új gépek vásárlását, inkább meglevő légiflottájának minél jobb kihasználása a célja – közölte Walsh.

Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet