Legkevesebb 6000 fővel csökkenti alkalmazottainak számát 2007 végéig Európa legnagyobb áramtermelő vállalata, az Éléctricité de France (EdF) 1,5 milliárd eurós takarékossági programja keretében. A 85 százalékban állami tulajdonban levő francia cég nem tervez elbocsátásokat, a létszámcsökkenést azzal kívánja elérni, hogy nem vesz fel új embert minden nyugdíjba vonuló helyére. A szakszervezeti bírálatokra reagálva Dominique de Villepin miniszterelnök tegnapi rádióinterjújában cáfolta, hogy e lépéssel az EdF részvényárfolyamát akarnák erősíteni. Mint mondta, még a cég részvényeinek november 21-iei tőzsdei kibocsátása előtt nyilvánosságra hozták ezt a tervet. A társaság ugyanakkor a következő öt évben 40 milliárd eurót tervez befektetni, ennek több mint a felét Franciaországban. A cél több mint 5000 megawattnyi kapacitás létrehozása francia területen, ami öt jelenlegi atomreaktor teljesítményének felel meg. Egyelőre nem közölték, milyen erőműveket akarnak építeni.
