Részlegesen privatizálhatják a cseh állami repülőtéri hatóságot (CSL), miután zöld jelzést kapott ehhez legnagyobb hitelezőjétől, az Európai Beruházási Banktól (EIB) – közölte a Reutersnak adott interjújában Martin Kacur, a CSL vezérigazgatója. Az EIB tavaly 9 milliárd korona (354 millió dollár) hitelt nyújtott a CSL-nek egy új terminál megépítéséhez; a huszonöt évre szóló – több bank által is garantált – hitel feltételein Kacur elmondása szerint csak akkor kellene változtatni, ha az állam a többségi részesedéstől kívánna megválni. Erről azonban egyelőre nincs szó, az állam egyelőre csak az elemzők által 15-17 milliárd koronára értékelt CSL 49 százalékától kíván megválni. Az első menetben 7 milliárd koronát szeretnének összeszedni, ez a tervezett új kifutópálya finanszírozását szolgálná; a létesítmény építését 2007-ben kezdenék és leghamarabb 2009-ben fejeznék be.
A piacok korábban arra számítottak, hogy a CSL-t tőzsdén keresztül privatizálják – életet lehelve a prágai tőzsdébe –, Kacur azonban a Reutersen keresztül igyekezett lehűteni a kedélyeket. Valóban az lenne a leggyorsabb és a legegyszerűbb módszer – nyilatkozta a vezérigazgató –, de számos stratégiai és pénzügyi befektető is érdeklődik a vállalat iránt. A CSL tavaly a duplájára, 934 millió koronára növelte nettó profitját, 4,2 milliárd korona árbevétel mellett.
