Az olasz kormány illetékesei, valamint az Alitalia vezetői, illetve szakszervezetei (egy kivétellel) szerdára virradóra véglegesen jóváhagyták azt a csomagtervet, amely tisztázza a leépíteni tervezett 3700 dolgozó távozásának körülményeit – jelentette az olasz ANSA hírügynökség. Ezzel megnyílik az út annak a 400 millió eurós, állami garanciával nyújtandó hitelnek a felvétele előtt, amely múlhatatlanul szükséges az olasz nemzeti légitársaság további működéséhez. Az elbocsátandók többsége papíron megőrzi munkaviszonyát, a gyakorlatban pedig segélyt, illetve előnyugdíjat kap. Ennek költségei 300 millió euróra rúgnak, több évre széthúzva.
A 62 százalékban állami tulajdonban levő Alitalia vezérigazgatója várhatóan lapzártánk idején prezentálja az 1,6 milliárd eurós adósságterhet cipelő vállalat 2005–2008-ra szóló átszervezési programját; ennek keretében két részre osztanák a légitársaságot. Az AZ Fly nevű vállalathoz kerülne az összes repülési tevékenység, s Cimoli tervei szerint ezt tőkésítenék fel 2 milliárd euróval jövő márciusban. A földi kiszolgálás és a karbantartás az AZ Service keretében folytatódna, s itt tartanák nyilván az Alitalia adósságait is.
Épp a feldarabolás ötlete miatt fogtak gyanút az európai konkurensek, s a 11 fapados légitársaságot, köztük a piacvezető Ryanairt és magyar-angol Wizz Airt tömörítő European Low Fares Airline Association már az Európai Bizottsághoz is fordult. Az eredeti vállalat terheinek aszimmetrikus elosztása megegyezne egy illegális állami segítséggel – fejtik ki a Financial Timesban idézett levelükben, felszólítva a bizottságot: hasson oda, hogy az Alitalia adósságait azon az alapon osszák szét az utódvállalatok között, ahogyan azok képződtek. A levélírók arra is figyelmeztettek, hogy minden az Alitaliának juttatott állami támogatást meg fognak támadni.
A bizottságnak ettől függetlenül is jóvá kell hagynia az olasz légitársaság átalakítási tervét – emlékeztet a Reuters –, meg kell róla győződnie, hogy nem tartalmaz állami támogatást és el kell érnie, hogy az olasz kormány ígéretéhez híven legfeljebb 49 százalékra csökkentse részesedését.
