Két könyvvizsgálónak már biztosan bíróság elé kell állnia a Parmalat-ügyben - ez az első döntés ugyanis, melyet az olasz élelmiszer-ipari óriás összeomlásával kapcsolatos előzetes tárgyaláson meghoztak. A tíz hónappal a Parmalat S.p.A. csődbemenetele után megkezdett milánói eljárásban arról kell döntenie a vizsgálóbírónak, hogy a szóba jöhető 29 magánszemély és három jogi személy közül kit, illetve melyeket kell perbe vonni a csődhöz vezető úton elkövetett csalások miatt. Az érintettek között van a Parmalat alapító elnöke, az előzetes letartóztatásból nemrég házi őrizetbe átkerült Calisto Tanzi, valamint a fia és a testvére is.
A Parmalat összesen több mint 14 milliárd euró adósságot halmozott fel, mire tavaly decemberben fizetésképtelenné vált; a vizsgálatok szerint a számos külföldi leányvállalattal is bíró csoport mérlegeit évekig szisztematikusan meghamisították, s ebben közreműködtek a most esetleg vádlottak padjára kerülő auditorcégek, a Deloitte & Touche és a Grant Thornton, illetve a Bank of America is. (A már bíró elé citált két könyvvizsgáló a Grant Thornton alkalmazottja.) A csalássorozattal nemcsak a piacot befolyásolták tisztességtelenül, hanem a vonzónak tűnő Parmalat-kötvények kibocsátásával kisbefektetők ezreit is tönkretették. (Az olasz ANSA hírügynökség beszámolója szerint a tárgyalás kezdetekor sokan tüntettek a bíróság épületében.)
A mostani perben maga a tavaly december óta csődgondnoki irányítás alatt álló Parmalat is felperesként szerepel - de csak a magánszemélyekkel szemben -, mint ahogy felperes az olasz tőzsdefelügyelet, a Consob is. Az olasz cég emellett egy másik perben az USA illetékes bíróságánál pert indít a Deloitte & Touche, a Grant Thornton és a Citigroup ellen, a kereset szerint ők együttvéve 10 milliárd dollár kárt okoztak a Parmalatnak.
Tanzi és a Parmalat más korábbi vezetői már elismerték, hogy holdingtársaságok hálózatával fedték el a társaság tényleges helyzetét; az auditorcégek, illetve a Bank of America olaszországi képviseletei tagadják, hogy bármilyen szabálytalanságot követtek volna el.
