BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Armaniba bújnak a kínaiak

2004. október 3. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Három évi kínlódás után ismét magához tért a világ luxusipara, hála nem kis részben az újonnan meghódított kínai fogyasztóknak – derül ki az ágazat cégeinek gyorsjelentéseiből. Az olasz Armani divatház például külön kiemelte ez év elején megnyitott sanghaji áruházának jelentőségét féléves jelentésében, amelyben egyébként arról számolt be, hogy 5 százalékkal, 644 millió euróra növelte árbevételét. Kínában valóban nagy ugrást hajtottak végre: az ottani első féléves eladások 47 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbit. A jövőre harmincéves divatház hagyományos területein se panaszkodhat: Japánban 8, az Egyesült Államokban 7, Európában 6 százalékkal bővítette féléves forgalmát. Ígéretesnek tűnik a jövő is, hiszen a tavaszi kollekción belül 30 százalékkal megugrottak a kiegészítőkre, illetve az Emporio Armani márkájú órákra és ékszerekre feladott megrendelések, és kétszámjegyű a rendelések növekedése a lakástextilek, a gyerekruhák és a farmerek esetében is. A márka felső szegmensébe tartozó Armani Collezioni ruhákra viszont csak 7 százalékkal nőtt az igény.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet