Az év végéig bezárja kapuit a nagyváradi Cemtrade timföldgyár. A vállalat orosz tulajdonosa, a Russian Aluminium (RusAl) a lépést az elektromos és a hőenergia drágulásával indokolta. Az utóbbi időben végrehajtott sorozatos energiaár-emelések miatt a gyár vesztesége eléri a havi 1,5 millió dollárt - közölte a vállalat elnöke, Vlagyimir Logacsev a Krónika című erdélyi lap beszámolója szerint. Világviszonylatban egy tonna timföld előállítása 170 dollár, míg a Cemtrade-nél ez 250 dollárba kerül - tette hozzá. A cég vezetése többször kérte a helyi és a bukaresti illetékesek közbelépését a Cemtrade megmentéséért, mindhiába.
Az elnök közölte: csak abban az esetben indítják újra a nagyváradi vállalatot, ha kedvezményt kapnak az elektromos és hőenergia vásárlására vagy meg tudják szerezni az Alro és Aplrom társaságok többségi tulajdonát. Ebben az esetben mintegy 8 millió dollárt fektetnének a Cemtrade-be, így lehetővé válna a darabos timföld előállítása is, amelyet az Alro használ az alumínium előállítására. A RusAl - a világ második legnagyobb alumíniumgyártó vállalata, amely az orosz termelés 70 százalékát, a világ össztermelésének pedig 10 százalékát adja - tavaly májusban vásárolta meg a nagyváradi alumíniumoxid-gyárat 11 millió dollárért.
(NAPI)
