Beutaló nélkül a legtöbben reumatológiai, ortopédiai szakrendelésen fordulnak meg - írta a Népszabadság -, akik nem 300 forintot, hanem 1000 fizetnek, mert nem oda mentek, ahova irányították őket. Ez eddig rendben is van. Sőt, az is oké lenne, ha ez a pénz azoknál a rendelőknél maradna, amelyeket felkerestek, mert tegyük fel, hogy azért mentek oda, mert jó a hely híre, és tényleg frankó ellátást nyújt. Csakhogy állítólag - szemben a kormány eddigi tájékoztatásával - ez nem így történik, hanem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár lenyúlja a zsé nagyobb részét, 700 forintot. Mindenféle szakmai szervezetek már tiltakoztak is emiatt az Egészségügyi Minisztériumnál.
Nos, kérem, ennek a súlyos problémának a kezelését nem hagynám a túlterhelt minisztériumra. A népszavazás a tuti megoldás itt, amellyel kétféleképpen rendezhetjük a dolgot. Az egyik, hogy elvetjük a vizitdíjat, a másik, hogy igent mondunk az emberarcú vizitdíjra. Az első megoldás már lényegében megszületett, hiszen az a kérdés, miszerint egyetért-e azzal a magyar dolgozó, hogy ne legyen vizitdíj, már az elfogadás küszöbén áll. A másik megoldáshoz azonban új népszavazási kérdést kell kreálnunk:
"Egyetért-e azzal, hogy a kórházi napidíj, illetve a szakrendelőkben és a háziorvosoknál fizetendő vizitdíj teljes összege az ezeket beszedő kórházaknál, szakrendelőknél, háziorvosoknál maradjon?"
És ha már itt tartunk, akkor talán érdemes befejezni a népszavazási kérdéssor teljes bekerítését, és feltenni egy kérdést a kormány által, amúgy is tervbe vett intézkedés, péládul az emberarcú tandíj támogatóinak kedvéért is:
"Egyetért-e azzal, hogy az egyetemi vagy főiskolai hallgatók felsőoktatási képzési hozzájárulásának teljes összege azokhoz az intézményekhez kerüljön, amelyek beszedik ezeket?"
Nem kérek szerzői jogdíjat! Ha valaki be akarja e-mailezni az OVB-hez ezeket a kérdéseket, ne tartsa vissza magát!
