Az elmúlt években számos felmérés és tanulmány mutatott rá arra, hogy Európa egyre komolyabb mennyiségi és minőségi gondokkal küzd a magas informatikai képzettségű munkaerő terén. A Microsoft tapasztalatai szerint itthon is egyre több minősített fejlesztőre van szükség. A piaci igény egyértelmű: egy széles körben hozzáférhető, intenzív technológiai képzés, amelyben témakörönként rövid idő (három nap) alatt, alacsony költségek mellett szerezhetők meg a Microsoft-alapú fejlesztői kompetenciák - állítja a Microsoft Magyarország közleménye.
"A piaci árú, öt vagy több napig tartó hivatalos Microsoft-tanfolyamok 200 ezer forint körüli árnál kezdődnek, míg az új képzés csak 60 ezer forintba kerül" - válaszolta a Napi kérdésére Szűcs Julianna, a Microsoft magyarországi leányvállalatának pr-menedzsere. Hozzátette, hogy a .NET 2.0 Smart program csak úgy hatékony, ha a hallgatók a hivatalos tanórákon kívül is képezik magukat.
A Számalkkal közösen indított .NET 2.0 Smart program elnevezésű képzés célja, hogy rövid idő alatt, igen alacsony költségek mellett segítséget és támogatást nyújtson programozók, fejlesztők, tervezők részére a .NET 2.0 technológiák megismerésére, a .NET 2.0 alapú Windows, webes és osztottalkalmazás-fejlesztési ismeretek elsajátítására. A program célja hosszabb távon, hogy jó alapot biztosítson az egyes témákhoz kapcsolódó hivatalos Microsoft-vizsgákra való felkészüléshez és nemzetközi technológiai szakértő (MCTS) minősítések megszerzéséhez, növelje a minősített Microsoft-fejlesztői, -szakértői bázist - s kielégítse a piac egyre növekvő programozói munkaerőigényét.
"Felméréseink szerint a fentiek elsajátítása egyre komolyabb terhet ró a magyarországi fejlesztőközösségre. A legújabb technológiákkal kapcsolatos kompetenciák megszerzése időigényes és költséges. A napi munka mellett rendkívül nehéz lépést tartani a fejlődéssel és részt venni komolyabb képzési programokban" - hangsúlyozta Kollár László, a Microsoft fejlesztési üzletágának igazgatója.
