Donald Tusk lengyel miniszterelnök úgy véli, Lengyelország sokkal nagyobb biztonságban lenne a pénzügyi válság idején, ha már az euró lenne az ország fizetőeszköze - idézi a kormányfőt a The Warsaw Voice. Az ország a krízis ellenére a gyors csatlakozási pályán marad - tette hozzá -, a gondok meggyőzhetik a politikusokat arról, hogy ez a lengyel gazdaság és társadalom érdeke. Tusk ennek ellenére tartózkodott attól, hogy konkrét csatlakozási időpontot adjon meg, csupán hangsúlyozta, hogy minden politikai szereplőnek át kellene gondolnia korábbi álláspontját az új helyzet tükrében. Minél előbb belépünk az euróövezetbe, annál jobb - hangsúlyozta.
Lengyelország azonban még a válság kiteljesedése előtt egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy népszavazással döntsön a közös európai fizetőeszköz bevezetéséről, miután az ellenzék bejelentette, nem szavazza meg a váltáshoz szükséges alkotmánymódosítási javaslatot a parlamentben. Kétharmados többség híján így marad a referendum, bár Lengyelország a csatlakozási szerződésben kötelezettséget vállalt a közös valutára való váltásról. Erre Tusk szeptember elején 2011-et jelölte meg lehetséges dátumként, s a kormányfő tervét a Világbank ambiciózusnak, de teljesíthetőnek ítélte, bár a szakértők mindeddig a 2012-t tartották reálisnak.
Lech Kaczynski elnök ugyanakkor mindkét időpontot túlságosan korainak, a kormányt pedig felelőtlennek tartja, s "a lakosság számottevő részének tömeges elszegényedésétől" tartva jóval későbbi céldátumot javasol. A váltás költségeit a kevésbé vagyonosak fizetik majd meg - riogat az elnök. Az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) pártot vezető Kaczynski politikai játszmának titulálta a lengyel eurókérdését, ami szerinte arra szolgál, hogy a lakosság figyelmét elvonja más dolgokról. A politikus a pénzügyi válság elmélyülése miatt is célszerűnek tartja a dátumról szóló vita elhalasztását, nem tudni ugyanis, milyen hatással lesznek az események az európai közös piacra. Kaczynski az ügy kapcsán az állam szerepének erősítését szorgalmazza, hozzátéve, az euróövezethez való csatlakozás a nemzeti szuverenitást is veszélyezteti, hiszen ezzel Lengyelország kénytelen lesz lemondani monetáris politikájának önálló alakításáról.
