Az Európai Bizottság várhatóan még az év vége előtt javasolni fogja, hogy csak tűzbiztos, önkioltó típusú cigarettákat lehessen forgalomba hozni az unióban, megelőzendő azokat a tűzeseteket, amelyeket főként az ágyban dohányzás okoz, s amelyek miatt évente kétezren halnak meg és 7500-an sérülnek meg az EU-ban. A tiltás – amelynek nyomán csak olyan cigaretták kerülhetnek majd forgalomba, amelyek papírjain kis elválasztó sávok akadályozzák meg az égést tápláló automatikus légáramlást a félrerakott cigarettán – 2009–2010-től léphet érvénybe. A szabályozás bevezetéséről jelenleg egyeztetések folynak az érdekeltekkel, beleértve ebbe a gyártókat és a fogyasztóvédelmi szervezeteket is. Az EB egyik hivatalnoka azt mondta a Reutersnak, hogy a kezdeményezés széles támogatottságra talál a körükben. Ha sikerül megalapozni a javaslatot, akkor az unió szabványosításért felelős bizottsága novemberi ülése elé kerülhet az ügy, amely megalkothatja a tűzbiztos cigaretta európai standardját. Az egyesült államokbeli New York állam volt az első, amely szabályozást alkotott az önkioltó cigarettákkal kapcsolatban. Ezt az USA további nyolc állama és Kanada követte, Ausztráliában pedig az EU-hoz hasonlóan napirenden van az ügy.
