Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Jó hír, hogy megalakult és bizalmat kapott az új, kisebbségi lengyel kormány. Rossz viszont, hogy a jobboldali, rendpárti Jog és Igazságosság párt (PiS) csak a gyakran tévesen baloldalinak minősített, valójában végletesen populista, kisparaszti érdekvédelmi szervezet, az unióellenes Önvédelem és a radikális jobboldali, fundamentalista katolikus, a lengyel püspöki kar által is többször bírált Radio Marija támogatását élvező Lengyel Családok Ligája (LPR) segítségével tudott győzni a parlament első bizalmi szavazásán, és csak az ő segítségükkel lesz képes kormányon maradni. Ez a külföldi befektetők és az Európai Unió számára még nehezebbé teszi a helyzetet. Elképzelhető, hogy az unió olyan problémákkal fogja szembetalálni magát, amilyenekkel Jörg Haider osztrák Szabadságpártjának a hatalomba való bekerülése óta nem találkozott.
Természetesen vannak biztató jelek – például az, hogy a PiS Kazimierz Marcinkiewicz elméleti közgazdászt bízta meg kormányalakítással, aki legliberálisabb szárnyához tartozik, s az általa vezetett csapatban több tárcát kaptak független technokraták, még ha a párt az összes fontos posztot magának tartotta is meg. (A külügyminiszterit kivéve, de e tárca vezetője csak irányítja a párt külpolitikájának végrehajtását.) Már az első napoktól meglehetősen bizonytalannak látszik azonban a kormány sorsa, s a lengyel elemzők számos változásra számítanak. Az első távozó valószínűleg Teresa Lubinska pénzügyminiszter lesz, aki a Financial Timesnak nyilatkozva kijelentette, hogy jövőre legalább 31-32 milliárdos deficitre lesz szükség, és közölte, hogy Lengyelországban nem látják szívesen a nagy nyugati hipermarketláncokat, egyet meg is nevezve közülük. Ezzel egymaga 2 százalékkal nyomta lejjebb a zloty árfolyamát, ami az utóbbi hetek politikai nyugtalansága miatt 3 százalékot zuhant. Mint egy lengyel szakértő írta, példátlan szereptévesztés, hogy amikor a miniszterelnök állást foglalt a baloldali elődje által javasolt deficit 30 milliárdra csökkentése mellett, minisztere növelné a hiányt – ez éppen fordítva szokott lenni.
Marcinkiewicz a deficit szűkítésével éppen a külföld bizalmát igyekszik megnyerni, ezt azonban elveszítette azzal a pártja álláspontjának megfelelő bejelentéssel, amely szerint hivatali idejében nem kívánnak foglalkozni az euró bevezetésének kérdésével, és határidőt sem jelölnek ki. Ezt ugyan némileg enyhítette azzal, hogy mindent megtesznek a maastrichti feltételek 2009-re történő teljesítéséért – ami eleve kétévi késést jelentene, hiszen az előző kormány akkorra már az euró bevezetését remélte –, de ezt is keresztülhúzta Lech Kaczynski, az ugyancsak PiS párti államfő bejelentése, amely szerint 2010-ben népszavazásra akarja bocsátani a közös valuta elfogadásának kérdését. A baj csak az, hogy a csatlakozási tárgyalásokon Lengyelország már vállalta az euró bevezetését, tehát arról nem dönthet népszavazás.
Az új kormányfő azt is közölte, hogy újra akarják tárgyalni a magánnyugdíjalapok elszámolásának ügyét. Ezek a pénzek 2007 végéig nem terhelik a deficitet, de ha az uniós határidő lejár, kénytelenek lennének a GDP közel 2 százalékával csökkenteni a kiadásokat. Arról nem szólt szűzbeszédében, hogy mi lesz a mezőgazdasági támogatásokkal, amelyek újratárgyalása az Önvédelem egyik alapkövetelése volt támogatása fejében.
A gazdasági szférán kívül is sok baja lehet a nemzeti érdekek képviseletét szélsőségesen értelmező PiS kormányával az EU-nak. Jogi téren például ilyen a halálbüntetés visszaállítása, a börtönnel való büntethetőség korhatárának leszállítása 15 évre, a vesztegetés büntetési tétele felső határának 20 évre emelése. A 16 évvel a rendszerváltás és többszöri le- és elszámoltatások után tervezett nagyszabású tisztogatások ugyan nyilván sokaknak szimpatikusak, de a rendőrtisztek lengyel becslések szerint mintegy 10 százalékának eltávolítása nem biztos, hogy használni fog a rendpártiak által oly nagyra becsült közbiztonságnak, és kérdéses, mekkora örömöt vált ki a NATO-ban a lengyel katonai titkosszolgálat már elhatározott teljes felszámolása.
A kormányokkal szemben általában világszerte ismétlődő panasz, hogy nem tartják be választási ígéreteiket, feladják eredeti programjukat – Lengyelország esetében csak abban bizakodhatunk, hogy a kormányzás gyakorlata, a tapasztalat és az Európai Unió együtt képes lesz erre késztetni a most győztes pártot.
