Blair ma újra támadásba lendült, hogy meggyőzze a szkeptikus szigetlakókat az euró bevezetésének hasznáról. A legutóbbi felmérések szerint a britek 60 százaléka elutasítaná az eurót, ha most tartanának róla népszavazást. Az ország pénzügyminisztere Gordon Brown nemrég még mereven elutasította a közös európai valuta bevezetését, ám most mindenkit meglepett azzal, hogy felvetette, akár már jövőre lehetne népszavazást tartani a kérdésben. Mint mondta a legfontosabb, hogy megvizsgálják, megfelelő-e a gazdaság állapota az aurózónához való csatlakozásra. Véleménye szerint a 12 tagú övezet és a brit sziget gazdaságai között egyre kisebbek a szakadékok, a fennmaradtak pedig kiküszöbölhetőek. Szakértői vélemények szerint azonban sokkal inkább arról van szó, hogy csökkenne Nagy-Britannia befolyása az Európai Unióban, ha nem áll be hamarosan a közös európai valutát használó országok sorába.
