BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Gázárat kell emelni, ha marad az olajár

2004. augusztus 27. péntek, 07:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kőolaj világpiaci ára várhatóan továbbra is magas lesz, ezért akár már tél elején, legkésőbb 2005 januárjától elkerülhetetlenné válik a hatósági gázárak emelése és korrigálni kell majd az áramdíjakat is. A januártól érvényes gázárakat ugyanis a jelenleginél jóval alacsonyabb kőolajárral kalkulálták. Varró László, a Magyar Energia Hivatal vezető közgazdásza elmondta: az első félévben az alacsonyabb olajárak és az erős forint miatt a Molnak 100 millió dolláros tartaléka képződött, amit elhatárolt a gázbeszerzések költségeinek esetleges emelkedésére, ám ez az összeg 4-5 hónap alatt elfogy, ha a jelenlegi szinten marad az olaj világpiaci ára. Varró számításai szerint 1 százalékos olajár-növekedés 0,2-0,3 százalékos fogyasztói áremelkedést generál. A szakértő hozzátette: mivel a hazánkban megtermelt áram 40 százalékát földgázüzemű erőművek adják, a villamos energia díját is meg kell majd emelni. (VG 1., 12. old.)

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet