Megerősítette a Ford, hogy szándékában áll eladni a Jaguárt és a Land Rovert, a Volvóval kapcsolatos stratégiai terveket pedig az év végére készítik el. A cég azt is közölte, hogy szemben a korábbi hírekkel, amelyek szerint valamivel több, mint 9 százalékot megtartott volna az Aston Martin luxusautó-gyártóból, 100 százalékban megvált volt tulajdonától, amiért 931 millió dollárt zsebelt be.
Az amerikai autógyár egy brit vezetésű befektetőcsoportnak adta el a James Bond-filmekből ismert márkát márciusban. A vásárlókat David Richards, egykori brit autóversenyző vezeti, aki John Sinders amerikai bankárral, illetve az Adeem Investment KSC és az Investment Dar Co., Kuvaitban bejegyzett pénzügyi társaságokkal fogott össze az Aston Martin megvásárlása érdekében.
