A Ford Motor Co. és az Southern California Edison (SCE)áramszolgáltató cég szokatlan szövetséggel állt elő. Közösen deklarálták, hogy elő akarják segíteni az olyan hibrid meghajtású autók terjedését, amelyeket az elektromos hálózatról is fel lehet tölteni.
A 13 millió Los Angeles környéki háztatás áramellátásáról gondoskodó SCE hangos támogatója minden olyan adókedvezménynek, amely az elektromosan (is) hajtott járművek széles körű alkalmazását segíti. A cég korábban közölte, hogy kész lenne akár több millió autó éjszakai feltöltéséhez biztosítani az energiát. Ennek az lenne az értelme, hogy a rövid városi utakat megtevő hibrid járművek benzinmotorja akár be sem kapcsolódna vagy csak igen rövid időszakokban működne, köszönhetően a plusz energiának, amit akkumulátorai a hálózatból kapnak.
Az ötlet nem új: a Google főhadiszállásán Toyota Priusok némileg átalakított változatait töltik a hálózatból is, amikor állnak.
