A gyár termelésében tizenkét hónapja tart az a sikerperiódus, melynek eredményeként a gyártás 13,7 százalékos, az értékesítés 14,1 százalékos növekedésével jelentősen túlszárnyalta az előző év hasonló időszakának - szintén sikeres - eredményeit. A Nissan gyártmányai különösen népszerűek Észak-Amerikában, Japánban és - főként az új Micranak köszönhetően - egyre inkább Európában is.
A New York-i Autószalonon a márka több olyan modellt mutatott be, amely minden bizonnyal nagy sikert arat az autósok körében. Ezek között van, a kifejezetten amerikai piacra készülő Nissan Pathfinder Armada, a külső megjelenésében és utasterében egyaránt megújult terepjáró, melyet teljesen új, 5,6 literes V8-as DOHC 32-es motorral kínálnak. Továbbá látható a kiállításon, a kategóriájában forradalmi újdonságnak számító Nissan Quest minivan, melynek erőforrása egy V6-os 3,5 literes DOHC motor. A bemutatott újdonságok között szerepel még, a Mississippi állambeli Cantonban gyártásra kerülő két új haszonjármű, a Titan King Cab és a Titan Crew Cab. Mindkét autó kategóriája csúcsát jelenti az Újvilágban. A kizárólag amerikai piacra szánt haszonjárművek 2004-ben kerülnek piacra. A két modell közti legnagyobb különbség az ajtók száma: a King Cab kétajtós, míg a Crew Cab négyajtós. Erőforrásuk azonos: 5,6 literes V8-as DOHC benzinmotor, melynek teljesítménye 300 lóerő, maximális nyomatéka 510 Nm. Az erőátvitelről ötsebességes automataváltó gondoskodik.
Az európai piacra szánt modellek közül New Yorkban mutatkozott be a 350Z roadster változata. Az elektromos vezérlésű, nyitható puha tetejű kabrió ugyanolyan műszaki tulajdonságokkal rendelkezik, mint keménytetős 350Z kupé, ám tovább fokozza annak vezetési élményét. A 350Z-t tavaly augusztusban dobták piacra az Egyesült Államokban. Az autósok között akkora a sikere, hogy néhány hónap alatt az USA legkeresettebb sportkocsijává lett, 35 százalékos piaci részesedésével megelőzte az addig listavezető Chevrolet Corvette-t. A roadster változat minden bizonnyal hasonló sikerre számíthat majd. Tervezői kiküszöbölték a piacon eddig megjelent kabriók legnagyobb hibáját: a nagy szélzajt és a rázkódás okozta vibrációt Az utastér zajának minimalizálását szolgála az edzett üvegből gyártott speciális szélterelő, mely a kabin fölé tereli a légáramlatokat.
Hasonlóan a kupéhoz, műszerfala három részből áll: a fedélzeti computerből, az olajnyomás- és voltmérőből, illetve opcióként a 7 collos képernyős kijelzőből, navigációs rendszerből. Ülései sportosan kemények. Annak ellenére, hogy a Z sportautó, tervezői a csomagtér kialakítására is figyelmet fordítottak. Poggyásztartójában és az utastér kisebb-nagyobb tárolóiban elférnek az apróbb csomagok, farában pedig 110 literes csomagtartó áll az utasok rendelkezésére.
A roadster teljesítménye megegyezik a kupééval. Erőforrása egy V 6-os, 287 lóerős, 373 Nm maximális nyomatékú, 3,5 literes benzinmotor. A változó szelepvezérlésű technológiának köszönhetően a motor nemcsak kitűnő gyorsulási értékeket produkál, de hatalmas nyomatékával tökéletesen megállja helyét a lassú városi forgalomban is. Az elektromosan szabályozott gyújtás és a nagy merevségű hengerblokk tovább fokozza a vezetési élményt.
