A Lotus csoport megítélése szerint a magyarországi autópiac fejlődése elérte azt a szintet, amikor a sportautók iránt is jelentkezik az igény, ezért elsőként jelentek meg ezzel a kínálattal. A Lotus az utóbbi két évben eladási hálózatának megerősítésébe fogott, különösen Európában. Ennek keretében mintegy 20-szal bővítik az európai forgalmazók számát, ezek egyike a magyarországi Lotus Hungary Kft., amely a Lotus gépkocsik kizárólagos forgalmazója. A társaság a Hyundai és a Jaguar gépkocsik kizárólagos importjogaival rendelkező cégcsoport tagja, így érthető, hogy az autókat egyetlen helyen a soroksári úti Jaguár szalon mellett lehet megvásárolni.
Jelenleg a Lotus-nak két modellje van, az Elise és az Esprit. Az Esprit-ből már csak a búcsú széria készül idén szeptemberig, 350 lóerős V8-as motorral, így ezt a típus hazánkban nem fogják forgalmazni. A pillekönnyű, üresen alig 800 kilós Elise viszont kétféle teljesítménnyel és többféle kivitelben is választható. Mindegyik autó alapja azonos, így a 68 kilogrammos alumínium vázra csavarozzák fel a műanyag karosszéria elemeket. A Rovertől érkező K-szériás, 1.8 literes benzinmotor változó szelepvezérléses, és 120 vagy 160 lóerős csúcsteljesítményre képes. Mindez arra elég, hogy a gyengébb motor 5,7-, az erősebb pedig 5,3 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára. A 160 lovas Elise 212-, a gyengébbik pedig 200 km/órás végsebességre képes. Egyedi, a versenyautókhoz tervezett alumínium féknyergek, 282 mm átmérőjű hűtött öntöttvas féktárcsák gondoskodnak a biztonságos megállásról. A speciális futómű-kialakítás biztosítja a megfelelő úttartást nagy sebességnél, egyenetlen utakon és éles kanyarokban egyaránt.
A 120 lóerős Elise alapára 11.190.000 forint. Ennél kereken kétmillió forinttal drágább a 160 lóerős modell. Léteznek különleges kivitelek is, amelyek megjelenésükben a régi versenyautókat idézik, - ezek ára 12,19 ill.14,19 millió forint.
A nagy-britanniai Lotus csoport mintegy 4000 sportautót gyárt. Ezen belül a General Motors-szal kötött szerződés alapján évi 1500 Opel Speedstert gyártanak, és mintegy 150 Lotus Espritet. A gyártás zöme, 2000-2500 gépkocsi pedig a Lotus Elise modellje. A gyártott Lotus-ok 60 százalékát Nagy-Britanniában értékesítik, a többi exportra megy, a világ mintegy 30 országába.
