BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
header

BELPOLITIKA

08.
05.
09:30

Ingyen is adták a kakaóbiztos számítógépeket

Az IBM adományozás céljára fejlesztette ki és KidSmart jótékonysági programja keretében az elmúlt 5 évben világszerte ingyen osztott szét 18 500 olyan kakaóbiztos számítógépet, amiért a magyar informatikai tárca darabonként több mint egymillió forintot fizetett egy szigorú közbeszerzési eljárás után - értesült az Index. Az internetes portál úgy tudja, a Kovács Kálmán vezette minisztérium az első olyan állami szerv a világon, amelyik pénzt adott a kisgyermekeknek szánt gépekért, miközben az adományból korábban 130 darab már hátrányos helyzetű magyar óvodákhoz is eljutott. Az azóta kereskedelmi forgalomban is beszerezhető ajándékgépekhez ingyen jártak a készségfejlesztő szoftverek, az operációs rendszer, a betanítás, azok a tételek, amelyekkel a szaktárca többször is magyarázta a sok szakember szerint irreálisan magas beszerzési árat, bár ezeknek a szolgáltatásoknak a költségeit nem tartották jelentősnek a pályázatnyertes Haitec Magyarország Kft.-nél sem, ahonnan végül a 269 gépet 300 millióért leszállították az óvodáknak. (Nszab., 14. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
08.
04.
09:01

Újabb központi leépítések?

Garantáltan hat és fél százalékkal emelkednek jövőre a bérek a közszférában - áll a júliusi kormányhatározatban. A növekedést az illetménytábla módosításával biztosítja majd a büdzsé, amely azonban az emelés fedezetét már nem tartalmazza, az önkormányzatoknak, a minisztériumoknak és a különböző intézményeknek ezt maguknak kell kigazdálkodniuk. Mindez azt jelenti, hogy bár többet kell fizetni a közalkalmazottaknak, a bérkeretek nem növekednek, sőt a köztisztviselői körben a 13. havi bér idén elvont fedezetét sem adják vissza jövőre. Így a közszférában dolgozóknak legalább 6-7, vagy akár 10-12 százalékos leépítéssel kell számolni. (Nszab, 1. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
08.
04.
09:01

Tizennégyen az MSZP-elnökségért

Tizennégy politikust jelöltek az MSZP szervezetei a pártelnöki posztra tegnap délig. A listán Szili Katalin, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Gyurcsány Ferenc, Hiller István, Jánosi György, Juhász Ferenc, Kiss Péter, Mandur László, Mesterházy Attila, Szekeres Imre, Toller László, Újhelyi István és Veres János neve szerepel. Lendvai Ildikó, a jelölést előkészítő bizottság elnöke, Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc már korábban jelezte, hogy nem vállalja a jelölést, és így döntött tegnap Újhelyi István is. (Nszab, 7. old., MH 4. old., NSZ 1., 3. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
08.
03.
09:06

Rendkívüli parlamenti ülés a privatizációs tervek miatt

Várhatóan augusztus 27-re hívja össze Szili Katalin házelnök az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyet a Fidesz kezdeményezett - írja a Népszava. A lap szerint az ellenzéki párt a héten nyújtja be a privatizáció kapcsán tartandó rendkívüli ülésről szóló indítványát. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pár napja bejelentette: augusztus 19-ére a parlament rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezik, mert elfogadhatatlannak tartják például a Richter gyógyszergyár, a Nemzeti Tankönyvkiadó Vállalat, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. és a Bábolna Rt. tervezett privatizációját. A volt miniszterelnök arra kérte a kormányt, hogy az ülésig függessze fel a magánosítással kapcsolatban nyáron meghozott döntései végrehajtását. Ugyanerre a napra a Civil kurázsi és az 1956-október-23 polgári kör általános tömegtüntetést hirdetett az Országgyűlés épülete elé. A sejtek az országot kiárusító politika, a tömeges privatizáció megvalósítása és a jelenlegi balliberális kormányzat ellen kívánnak demonstrálni.(NSZ 1., 3. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság