BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A bútorgyártó és vendéglátó cégek is kockázatosak

2010. augusztus 26. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kiemelkedően magas a kockázatos cégek aránya a bútorgyártás, vendéglátás, építőipar, textilipar és fafeldolgozás területén - állapította meg Dun & Bradstreet (D&B) nemzetközi cégminősítő. Ezekben a szektorokban arányuk eléri, sőt meg is haladja az 50 százalékot, tehát minden második cég az átlagnál lényegesen nagyobb kockázatot képvisel. Ez egyebek között azt jelenti, hogy az esetek tíz százalékában nem képesek ezek a cégek a kiállított számlát kifizetni.

Ez ellen lehet védekezni, Keleti József, a D&B Hungária Kft. ügyvezető igazgatója például azt javasolja, hogy a magas kockázatú cégekkel szigorúbb feltételek mellett szerződjenek. Emellett érdemes előre fizetésben megállapodni és biztosítékokat is belevenni a kontraktusba.
Amennyiben mégis szükséges utalásos számla kiállítása - azért ez az esetek többségében nem úszható meg -, úgy érdemes a következő rendelést csak a számla kiegyenlítése után felvenni. A D&B az ilyen cégeknél nem javasol halasztott fizetést és hitellimitet, illetve a kockázatosságnak megfelelően jobb csökkenteni a nyújtott hitellimit mértékét.

A még mindig megrendeléshiánnyal küzdő gépjármű-kereskedelem is szerepel a legtöbb kockázatos vállalkozást felvonultató iparágak között. Ugyanakkor a humán egészségügyi, szociális ellátásban csupán a cégek 16 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. A többi szektorhoz képest kevesebb rizikós céget vonultatnak fel az oktatási tevékenységet, szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet és ipari gép, berendezés és eszköz javítását végző ágazatok.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet