Az Audi gyár csaknem a duplájára növeli a győri gyáregység területét, a Bosch ezer új munkahelyet teremt Magyarországon, Kecskeméten pedig 2011 végén megkezdi termelését a Mercedes új üzeme, ahol mintegy háromezer ember találhat munkát - idézte a Handelsblatt írását az MTI-Eco. A VW konszernhez tartozó Audi szóvivője nem kívánta elárulni, miért növeli a cég az eddigi kétszeresére a győri bázis területét; a lap szerint az ingolstadti cég fel akarja futtatni a sportkocsik gyártását, és szó van arról is, hogy fontos logisztikai és kutatási bázissá fejlesztenék a magyarországi egységet. A válság évei után a német autóipar további terjeszkedési lehetőségeket lát Kelet-Európában, amit elsősorban a bérkülönbség indokol. Egy itteni szakmunkás alig egyharmadát keresi annak, amit német kollégája hazavisz. Ráadásul ezek az országok jövendő piacnak minősülnek: ha nemzetgazdaságuk nyugati színvonalra emelkedik, akkor növekedni fog az autók iránti kereslet. Erre számít a Bosch is, amely bővíti négy magyarországi telephelyét. Mint bejelentették, szándékukban áll ezer új munkahely létesítése. A tervek szerint alakul a Mercedes új kecskeméti gyárának építése is, az első A és B osztályú autók a jövő év végén fogják elhagyni az üzemcsarnokot - írta a német lap.
