Majdnem tíz év után ismét nyereséges lehet a Gyulai Húskombinát Zrt. Az éves szinten 8,5 milliárd forint árbevételt elérő társaság gazdálkodásában már 2009-ben is kedvező folyamatok indultak el, de a forint árfolyamának változása és a hitelkamatok emelkedése összességében veszteséget okozott. Idén azonban már kezdenek látszani azoknak az átszervezéseknek az eredményei, amelyek következtében, ha szerény mértékben is, de nyereségessé válhat a cég - közölte Ruck János, a nádudvari Hage-Nagisz-csoporthoz tartozó nagyüzem vezérigazgatója az MTI-Ecóval. A 400 főt foglalkoztató vállalat évente 3,5 ezer tonna kolbászfélét, háromezer tonna májast és 4,5 ezer tonna felvágottat és konzervet állít elő. A termelés 85 százalékát belföldön értékesítik, az export nagyrészt Oroszországba és Angliába irányul. Idén az Európai Bizottság oltalom alatt álló földrajzi védjegyhasználatot engedélyezett a gyulai és a csabai kolbásznak.
