Csekély mértékben, 3-5 százalékponttal nőtt a budapesti és főváros környéki szállodák foglaltsága a Forma-1-es Magyar Nagydíj idejére 2009-hez viszonyítva - mondta Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke az MTI-Ecónak. Tavaly 184 ezren mentek el a Hungaroringre, a külföldiek aránya 80 százalék volt. Erdei becslése szerint a külföldiek többsége kereskedelmi szálláshelyeken száll meg. Az elnök ugyanakkor megjegyezte, a fővárosi szállodák főszezonja elsősorban nem nyáron van, hanem szeptembertől, az üzleti célú utazások fellendülésével indul. A szállodások azt remélik, ekkor majd sikerül a múlt évhez viszonyított elmaradást behozni. A KSH adatai szerint ugyanis 2010. január-májusban a szálláshelyek árbevétele folyó áron számolva 2 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest, így 78 milliárd forint árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíjbevétel 41 milliárdot tett ki.
