A csődeljárások, illetve a hozzájuk kapcsolódó ideiglenes fizetési haladéki eljárások száma 2010 második negyedévében magasabb volt, mint az első negyedévben, de összességében az ilyen típusú eljárások száma továbbra is igen alacsony, nem éri el a fizetésképtelenségi eljárások számának 1 százalékát sem - állapította meg a Creditreform Kft. Az első félévben a bíróság 96 esetben biztosított ideiglenes fizetési haladékot és 79 cégnél rendelt el csődeljárást, míg tavaly egész évben 25 ideiglenes moratóriumot és 46 csődeljárást. A felszámolási eljárások száma csaknem 18 százalékkal nőtt az első félévben, 8840 cég felszámolása indult el. A bedőlés szempontjából a legkockázatosabb iparág továbbra is az építőipar, majd a szállítási, raktározási ágazat következik, ezen belül továbbra is a fuvarozók helyzete kritikus. A harmadik helyen a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás áll, de átlag feletti kockázattal kell számolni a kereskedelem, javítás, illetve a feldolgozóipar esetében is. Ez utóbbiban az élelmiszer-ipari cégek, a nyomdák és kiadók, valamint a gumi- és műanyagipari cégek helyzete javult a legkevésbé - véli a Creditreform. A fizetésképtelenségi eljárások számának növekedési üteme ugyan lassult a második negyedévben, de átlag feletti növekedés figyelhető meg az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatások területén. A csődeljárások több mint fele ingatlanügyletekkel foglalkozó vállalkozásnál indult el.
