BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Hétmilliárdot költ a Medieval Magyarországon

Újabb megaprodukció tart Magyarországra: a 20th Century Fox középkori "piszkos tizenkettő" sztorija, a Medieval, amelyet jövőre forgatnak majd több stúdióban. Ez és a magyarországi Mid Atlantic-cégcsoport közreműködésével készülő három másik film stábja mintegy 20 milliárd forintot költ el hazánkban.

2010. július 27. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) Filmirodája július 20-áig 208 adóigazolást adott ki 2010-ben, 2,873 milliárd forint összegben - tudta meg lapunk Elek Andrástól, a Filmiroda gyártási-ellenőrzési osztályvezetőjétől. A Magyarországon forgatott filmek készítői az itteni költés 20 százalékáig vehetnek igénybe közvetett, az adókedvezmény-rendszeren keresztül biztosított támogatást, amit a magyarországi cégek nyújtanak társasági adókedvezményért "cserébe". Az adóigazolások ötszörösét véve, mintegy 14,4 milliárd forintra becsülhető az eddig filmgyártásra elköltött összeg, de mivel az igazolások között van tavalyi forgatásra vonatkozó is, nem lehet pontosan megmondani, valójában mekkora az idei első féléves költés.
Tavaly - a 2004-es filmtörvény hatályba lépése óta - rekordösszegben, 6,879 milliárd forintért adott ki adókedvezményre jogosító igazolást a Filmiroda (összesen 676 darabot), ami 34,4 milliárdos gyártást jelenthet. Az adatokból még nem derül ki, hogy az idén visszaesik-e 2009-hez képest a filmköltés, de az jól érzékelhető, hogy jelentősen csökkent a magyar filmek gyártása, a külföldi bérmunkák értéke ugyanakkor nőtt - tette hozzá Elek. A Filmiroda folyamatban lévő ügyeinek száma nem éri el a százat. A magyar produkciók esetében az év második félévben sem várható javulás, válságban a finanszírozó bankok és céges támogatók is bizalmatlanok, és a Magyar Mozgókép Közalapítvány költségvetésében történt másfél milliárd forintos zárolás miatt sem juthatnak új forráshoz a filmkészítők. A bérmunkáknak ugyanakkor (a legfontosabb) adókedvezmény mellett jól jön a forint gyengülése és a nyugatinál olcsóbb magyar munkaerő. Magyarország vonzerejét tovább fokozta az elmúlt években kiépült filmes infrastruktúra és az egyre tapasztaltabb szakembergárda. A Csehországban júliusban bevezetett 20 százalékos filmes adókedvezmény sem okoz várhatóan nagy versenyhátrányt Magyarország számára, mivel a szakemberek szerint a magyar kedvezményrendszer előnyösebb és rugalmasabb a csehországinál. A társasági adótörvény tavaly év végi módosításakor becsúszott törvényhozási "bakit" februárban orvosolta a parlament, így az nem volt hatással az idei filmtervek megvalósítására. A január 1-jére visszamenőleges módosítással a vállalkozások zavartalanul igénybe tudják venni a filmes adókedvezményt. (A tavaly novemberi módosítással csak akkor lehetett volna levonni a támogatás költségét az adóalapból, ha az adózó rendelkezik a támogatott nyilatkozatával arról, hogy annak eredménye az adott évben a juttatás nélkül sem lesz negatív. - Napi, 2009. december 31.)

Az idén forgatott, folyamatban lévő vagy előkészítés alatt álló, hét nagyszabású bérmunka-produkció magyarországi költése mintegy 26 milliárd forintra becsülhető. Közülük a legdrágábbak továbbra is a Howard Ellis és Adam Goodman producerekhez köthető magyarországi cégcsoport, a Mid Atlantic közreműködésével készülnek. Rekord közeli összeget, mintegy hétmilliárd forintot hagy majd Magyarországon a Medieval című film stábja, amely ezzel az összeggel megközelíti az eddigi csúcstartó, a Hellboy második részének 7,2 milliárdos itteni költését. A 20th Century Fox megrendelésére készülő film egy középkorban játszódó "piszkos tizenkettő" történet lesz, amelyben hét bebörtönzött embernek (cigány, tolvaj, szamuráj, lovag, szerzetes, arab, viking) kell egy koronát ellopnia. Az előzetes hírek szerint a 300-at idéző "hiperrealisztikus" akció-kalandfilm készül a várak, pestisek, jobbágyok korában, látványos kardozásokkal, fejezésekkel. (A forgatókönyvet az Alex Litvak-Michael Finch duó írta, akik Antal Nimród júliusban bemutatott, szintén a 20th Century Fox megrendelésére készült Predatorsát is jegyzik.) A stáb várhatóan több magyarországi stúdióban is forgat: Rákospalotán, Fóton, Pomázon és Mogyoródon.

A Hellboy 2007-es forgatása óta nem fogadott nagyszabású produkciót a kimondottan hollywoodi filmek kiszolgálására felépített etyeki Korda stúdió, most azonban július végétől november végéig a reneszánsz Rómát építik fel műtermeiben. A hírhedt Borgia család életéről szóló Borgias kanadai, ír, magyar tévésorozat főszerepét Jeremy Irons játssza, forgatókönyvét Neil Jordan írta, aki néhány epizódot rendez és az egyik producere is a filmnek. A stáb mintegy ötmilliárd forintot költ el hazánkban. Nagyrészt Magyarországon veszik fel a Monte-Carlo című vígjátékot is, amely az első produkciója a tavasszal megnyílt rákospalotai Raleigh stúdiónak. A filmben játszik többek közt egy fiatal énekesnő, Selena Gomez és Andie MacDowell is. A napokban fejezik be Anthony Hopkins főszereplésével a Rítus (The rite) című thriller forgatását, amelyet külső helyszíneken, valamint a Mafilm fóti és a mogyoródi Astra stúdióban rögzítettek.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet