Átadták a Szentkirályi Ásványvíz Kft. több mint félmilliárd forintos beruházással megvalósított új logisztikai központját. A fejlesztés eredményeként a kiszállítás hatékonyabbá, gyorsabbá és gazdaságosabbá válik, csökken a palackok sérülési kockázata, valamint jelentős költségcsökkenés érhető el. A négyezer négyzetméteres raktárházat egy hathektáros területen fél év alatt építették fel. A cég háromnegyed részben bankhitelből és támogatott hitelből, a fennmaradó részben önerőből finanszírozta a fejlesztést - mondta Balogh Levente ügyvezető igazgató. A központ egy időben ötmillió liter ásványvíz tárolására alkalmas. Az ásványvízgyártó és -forgalmazó a raktározási információtechnológia fejlesztése mellett öt éven belül duplájára kívánja növelni a logisztikai bázis területét. A Szentkirályi eredményei világosan bizonyítják, hogy a magyar vállalkozások versenyképesek a globális piacon is - mondta az átadási ünnepségen Becsey Zsolt, a nemzetgazdasági tárca külgazdasági kapcsolatokért felelős államtitkára. A magyar tulajdonban lévő vállalat 2003-ban, családi vállalkozásként jött létre. A jelenleg 150 főt foglalkoztató kft. tavaly 5,67 milliárd forintos árbevételt és 130 milliós mérleg szerinti eredményt ért el.
