BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem kell a takarékoknak bankadót fizetni

2010. június 20. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A bankoknak, a pénzügyi lízingcégeknek és a biztosítótársaságoknak kell bankadót fizetniük, a takarékszövetkezeteknek nem - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Este című műsorában pénteken. Az évi 200 milliárd forint befizetésének alapjairól és mikéntjéről még tárgyalnak a pénzügyi vezetők és a nemzetgazdasági miniszter, az összeg a költségvetésbe folyik majd be. Ez nem egy megcímkézett összeg lesz - mint ahogyan több európai ország tervei közt szerepel -, tehát nem egyetlen célra kívánja felhasználni a kormány, hanem például a foglalkoztatás növelésére vagy a gazdaság élénkítésére - mondta Szijjártó. Hozzátette: a szektor említett szereplőit arra kéri a kormány, hogy vegyék ki jobban a részüket a közteherviselésből, ennek eszköze lehet a bankadó. Míg az EU országaiban csak később, addig Magyarországon - lapinformációk szerint - akár már júliusban bevezethetik a különadót.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet