Az előzetes kalkuláció szerint nettó négymilliárd forintba kerül a Zeneakadémia műemlék épületének korszerűsítése - írta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem generálkivitelezői feladatok ellátására hirdetett közbeszerzési eljárására hivatkozva az MTI-Eco. A munkák része az alap megerősítése, az épület felújítása, a tetőtér beépítése, új lépcsőház és felvonók létesítése, valamint az udvar lefedése üvegtetővel. A rekonstrukció végén a jelenlegi 9,3 ezer négyzetméter szintterület 11,0 ezerre bővül. A tendernek nem része a speciális színpadi technika beszerelése, továbbá a hangszerek és oktatástechnikai eszközök beszerzése sem. Az egész fejlesztés, a Liszt Ferenc téri mellett a Wesselényi utcai épület felújítása (ami már folyamatban van, nettó 1,6 milliárd forintért a Hérosz Zrt. vezette HMR Zeneakadémia Konzorcium kivitelezésében), valamint a technológiai korszerűsítés összesen több mint tízmilliárd forintba kerül, amely az Új Magyarország fejlesztési terv kiemelt projektjeként 9,7 milliárd forint uniós és 1,1 milliárd forint magyar költségvetési támogatásból valósul meg, a tervek szerint két éven belül (Napi, 2008. október 30.).
A most kiírt generálkivitelezői pályázaton azok a cégek tehetnek ajánlatot, amelyek rendelkeznek az utóbbi három év mindegyikében évi nettó 5 milliárd forintos forgalommal, amelyből 3 milliárdnak épületfelújításból kell származnia. Az ajánlattételi határidő július 5., az eredményhirdetést július 28-ára tervezik.
