Ma délelőtt folytatják forgalomlassító demonstrációjukat Szeged és Hódmezővásárhely között a 47-es út és az épülő M43-as autópálya csomópontjánál azok az alvállalkozók, akiknek a csődvédelem alatt álló Szeviép Zrt. tartozik hárommilliárd forinttal. A Szeviép a cégek teljesítését elismerte, számláikat befogadta. Temesvári Zoltán, a cégeket képviselő ügyvéd az MTI-Ecónak elmondta: a csütörtök délutáni határidőig nem kapta meg az M43-as második ütemét kivitelező konzorciumot vezető Sedesa SA-tól azt a garanciákat is tartalmazó nyilatkozatot, amely rögzíti, hogy a társaság miként és milyen határidővel vásárolja meg a Szeviép tartozásait. A kivitelező Tisza M43 konzorcium szerdán tett ilyen tartalmú nyilatkozatot, de azt az alvállalkozók részben formai okok, részben a garanciális biztosítékok hiánya miatt nem tartották elfogadhatónak.
