A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) több mint 2,6 milliárd forint értékben kötött szerződéseket az országgyűlési választások lebonyolításához kapcsolódóan informatikai és nyomdai beszerzésekre, projektmenedzselési és minőségbiztosítási feladatokra - derül ki az Országos Választási Iroda honlapjáról. A szerződött cégekkel hosszú évek óta együtt dolgozik a hivatal (korábban a BM Központi Hivatala), szinte állandó szereplői a voksolásoknak. A vállalkozásokkal vagy többéves keretmegállapodás részeként, vagy a kizárólagos jogok védelmére hivatkozva csak velük tárgyalva, hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzési eljárások eredményeképpen kötöttek szerződéseket.
A 8,5 millió szavazólap és a 11 ezer választókörzet nyomtatványainak előállítására a KEKKH 2008-ban írt alá keretmegállapodást - a közbeszerzésen egyedüli ajánlattevő - Állami Nyomda Nyrt.-vel, négy évre 4,19 milliárd forintért. Ennek keretében a mostani áprilisi választások nyomdai munkájáért 1,12 milliárd forint (az opciós tételek nélkül 764 millió) jár szerződés szerint a cégnek. Szintén négyéves együttműködés keretében jutott újabb megrendeléshez az AAM Tanácsadó Zrt. és a Zalaszám Informatikai Kft., az előbbivel projektmenedzselési feladatokra 873 millió, az utóbbival minőségbiztosításra 747 millió forint keretösszegben kötöttek megállapodást két évvel ezelőtt. Ennek keretében a mostani voksoláson való közreműködésért 150-150 millió forint a vállalkozók díja.
Az Idom 2000 Konzulens, Szolgáltató Zrt.-vel, az AAM Technologies Kft.-vel, a Zalaszám Informatikai Kft.-vel és a KFKI Rendszerintegrációs Zrt.-vel hirdetmény nélküli közbeszerzéseket követően állapodtak meg (összesen egymilliárd forint értékben), mivel a hivatal szerint csak ezek a cégek képesek teljesíteni a szerződéseket. A legnagyobb értékű munka az Idom 2000-é, amely a választási szolgáltató rendszer rendszertervének elkészítéséért, a választási szakrendszer módosításáért, valamint az üzemeltetésért 592 milliót kap. Ezeken kívül még kisebb informatikai beszerzésekre (szoftverekre és eszközökre) költ a KEKKH - a központosított közbeszerzési rendszer keretében - mintegy 200 millió forintot - olvasható a valasztas.hu-n.
