A MÁV Zrt. szerint jogszerűen hosszabbították meg gépjárműflottájának lejáró bérleti szerződését - közölte a vasúttársaság a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) tárgyalását követően. A jogorvoslatot a Közbeszerzések Tanácsa elnöke közérdekű bejelentés alapján hivatalból kezdeményezte. A MÁV szerint a LeasePlan Hungaria Zrt.-vel kötött szerződése 2009. április 1-jén járt volna le, de azt szóban meghosszabbították, addig, amíg az új közbeszerzésen nyertes nem szállít új járműveket a társaságnak. Közbeszerzés mellőzése nem valósult meg a MÁV szerint, mert korábban közbeszerzéssel választotta ki a LeasePlant, és e szerződés alapján használta a járműparkot. A szerződés módosításával párhuzamosan pedig új közbeszerzést írt ki 2009 márciusában személy- és teherjárművek bérletére, üzemeltetésére. Az eljárást azonban 2010 februárjában a magas árajánlatok miatt eredménytelenné nyilvánították.
